Menu

Recept az összefogásra
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.09.30.

Az elmúlt hét péntekén reneszánsz napot rendezett a Klapka utcai Óvoda, a Corner Söröző és az Alapítvány a Holnapért alapítvány. S ahogy a reneszánsz korban volt: szólt a zene, korabeli ruhákban lejtettek a lányok és a fiúk, miközben bográcsban főzött és grillezett étkeket kóstolhatott meg a rendezvényre látogató.

A gyerekek szép rajzokat készítettek, melyeket a Corner Söröző falaira tettek ki, s most ott díszelegnek, miközben a szervezők és a rendezők készítették a korabeli ételeket. Természetesen volt játszóház a gyermekek számára, majd délután a hivatalos megnyitóra is sor került miután az ovisok Végvári Erika óvodavezető irányítása mellett egy kedves lovagi tornát mutattak be, adtak elő reneszánsz táncokat, illetve színre került a Mátyás király és a Gergő juhász című mese.
Mindezek után Csizmár Gábor államtitkár köszöntötte a résztvevőket és kihangsúlyozta, hogy milyen csodálatos dolog, amikor az üzleti-, a civil- és a közszféra összetalálkozik. erre pedig igazán jó példa most ez a rendezvény.
-2008. a Reneszánsz Éve. Ennek jegyében rendkívül színes program várta és várja az érdeklődőket. Eddig több mint 700 rendezvényen 3 millió ember vett részt- mondta, majd arról beszélt, hogy a reneszánsz a megújulás lehetőségét tartogatja számunkra.
-A reneszánsz ember szereti az életet. Mi is szeretnénk nemcsak egy napig a reneszánsz ember bőrébe bújni, hanem az év minden napján. Ennek jegyében kívánok mindenkinek jó szórakozást!- mondta, majd Hajdu László polgármester is köszöntötte a jelenlévőket.
Gyurcsánszky János, az Alapítvány a Holnapért alapítvány kuratóriumának képviselője pedig Tajti Réka, a reneszánsz nap háziasszonyának segítségével emléklapot adott át ezek után az ovisoknak és a vendégeknek.
A program ezután reneszánsz muzsika mellett folytatódott: a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két művésztanára: Illyés Zsuzsa (fuvola) és Gémesi Katalin (gitár) zenélt, miközben az elkészült étkeket kóstolgatták a jelenlévők.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló