Menu

REAC ankét után a beígért győzelem
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.02.26.

Két nappal a tavaszi idényt nyitó meccs előtt, szurkolói ankétot tartott a Rákospalotai EAC vezetősége, melyen Kutasi Róbert klubigazgató bemutatta az új csapattagokat, Acél Zoltán vezetőedző szakmai tájékoztatást adott a téli felkészülő edzésekről. Ezek után szombaton 2-0-a lejátszotta a pályáról csapatunk a Győr együttesét.

A rákospalotai ankétok megszokott menetrendje szerint először Kutasi Róbert mutatta be az újonnan igazolt játékosokat.
-Minden idők legjobb rákospalotai kerete alakult ki a télen. Bár többen távoztak a csapattól – Szentpéteri Viktor, Tamási Zoltán, Nagy Gábor, Földvári Csaba, Bozori Balázs és Bárányos Zsolt -, a helyükre érkezett játékosok – Regedei Csaba 2-szeres válogatott védő, középpályás (Győri ETO), Schrancz Balázs (Bp. Honvéd), Kovacsics Károly (Felcsút) és Tóth Norbert 19-szeres válogatott középpályás (Újpest FC) már a nevük alapján is garanciát jelentenek a tavaszi jó szereplésre. Voltak még igazolási terveink, nem titkoltan Rabóczki Balázs leszerződtetéséről is tárgyaltunk, ám ezek olyan összegű tranzakciók lettek volna, amelyek nem férnek össze a REAC „üzletpolitikájával”.
A rákospalotai csapat tehát a drága, sok pénzt kérő sztárok helyett fiatal tehetségek csapatba építését tűzte ki célul, ennek megfelelően három nagyon tehetséges 19 éves fiatalt ? Floszmann Tamás kapust, Kiss Tamás középpályást és Délczeg Gergely csatárt – is leigazoltak az ifjúsági csapatból.
Aczél Zoltán vezetőedző a tőle megszokott nyíltsággal értékelte a csapat felkészülését. Elmondta, hogy a csapat itthon, de jó körülmények között készült a tavaszra. A nyolchetes program első részében a terhelésen, a második ciklusban a fizikai állóképesség növelésén, az utolsó két hétben pedig a frissítésen volt a hangsúly. A csapat összesen nyolc edzőmeccset játszott a téli időszakban, ebből mindössze egyet veszített el, és két döntetlen mellett öt alkalommal – többek között az FTC ellen is – győzött. Időközben a játékosok megnyerték a hagyományos téli teremtornát, és a Bánka Kristóf Emléktornán is döntőt játszottak. A szakmai stábot dicséri, hogy a játékosok a megterhelő edzések alatt egyetlen sérülést sem szenvedtek.

A beszámolója a meccsről:
Az Aczél Zoltán vezette REAC a Győr ellen kezdte meg a tavaszi szereplését. A sárga-kékek remek formát mutattak a téli felkészülési mérkőzéseken, így hazai pályán egyáltalán nem tűntek esélytelennek, sőt…
A találkozó első félidejének első érdemleges akciójából vezetést szerzett a REAC – Torma volt eredményes -, bizonyítva ezzel, hogy komolyan gondolják a felzárkózást. A vendégek a kapott gól ellenére sem pörögtek fel, támadásaikban nem volt átütőerő, a vendéglátók viszont folyamatosan nyomás alatt tartották a mérkőzés legjobb vendégjátékosának, Stevanovicnak a kapuját.
A második játékrész sem hozott sikert az ETO számára, Klement István társasága rendkívül erőtlennek tűnt, és csak ritkán tudta feladat elé állítani Illyés kapust. A sárga-kékek viszont nem vettek vissza a tempóból, és a vége előtt 14 perccel megduplázták előnyüket – természetesen ismét a csapatkapitány, Torma talált a zöld-fehérek kapujába. A hajrában Bajzát kozmetikázhatta volna az eredményt, de gondja akadt a célzással, így nem változott az eredmény. Az összecsapás kevés eseményt és alacsony színvonalat hozott, de a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt.
A REAC győzelmével már 19 pontos, és mindössze egy pontra felzárkózott mai ellenfele mögé.

Aczél Zoltán (REAC): – Elsősorban gratulálni szeretnék kollégámnak, Klement Istvánnak ahhoz, hogy bemutatkozott az élvonalban. A Győr egy nyugodt körülmények között készülő, szervezett csapat, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz ellenük. A mérkőzésen igyekeztünk megfogni a támadóikat, főként Bajzátot. A második félidőben kissé visszaestünk, de két cserével sikerült felpörgetni a játékot, ami hozzájárult a győzelemhez.
Klement István (Győr): – Jobb bemutatkozásra számítottam, bár tudtuk, hogy a REAC egy jól felkészített csapat. Görcsösek voltunk, a fiatalok eléggé megilletődötten játszottak. Mindkét gólt egyéni hibákból kaptuk.

Kapcsolódó cikkek











Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló

REAC szurkolói ankét képei







REAC-Győr mérkőzés képei