Menu

Rally indult Palotáról

2008.09.24.

A magyar termékeket érdemes népszerűsíteni. Minderre hivatott az az autóverseny, amely az elmúlt héten már harmadik alkalommal indult útjára és a Coop Rally nevet viseli.

A program pedig idén innen a XV. kerületből indult, még pedig a Harsányi Kálmán utcából, a Compack cég utódvállalata elől, a Sara Lee elől. A cég jelenleg is teákat, kávékat gyárt és forgalmaz. Például itt gyártják a jól ismert Omniát. Az elmúlt 20-25 év alatt azonban sok minden megváltozott. A dolgozók korszerű eszközök között dolgoznak és idén, nemrégiben az Omnia 40 éves évfordulója alkalmával a Sara Lee egy új csarnokot adott át.
Szeptember 18-án innen startoltak a Coop Rally versenyzői ?A minőségi magyar termékekért” ügyességi autóversenyen, melyen a szakma és a média képviselői közel 70 autóval rajtoltak. Az indításnál ott volt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes is, aki a verseny névadó szponzorától ? a magyar vízilabdázók kiemelt támogatójától ? a pekingi sikeréért elismerésben részesült. A versenyzők között is egy háromszoros olimpiai bajnok foglalt helyet, a kajakos Kammerer Zoltán, aki tavaly megnyerte a rallyt.
A verseny során a magyar napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok, szponzorok, médiatámogatók képviselői két nap alatt közel 600 kilométert vezetnek, és közben gyárlátogatásokon, és termékbemutatókon vesznek részt. A rendezvény támogatója immár harmadik alkalommal a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt. A verseny indításán jelen volt Hajdu László polgármester is. A versenyzők a XV. kerületből Gyermelyre utaztak, majd Pannonhalma, Szombathely, Sárvár volt az útvonal. Másnap pedig Zalaszentgrót, Zalaegerszeg, Kaposvár érintésével Siófokon fejezték be a versenyt.

Kapcsolódó linkek: