Menu

Rákospalota várossá válásának 95. évfordulója

2018.06.28.

Az alábbiakban olvashatják Németh Angéla polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester Rákospalota várossá válásának 95. évfordulójára rendezett díszülésen elhangzott ünnepi köszöntőbeszédét.

Tisztelt Megemlékezők és Velünk Ünneplők!
Tisztelt Meghívottak és Tisztelt Vendégeink!

Őszinte öröm számomra, hogy a kerület vezetőjeként ilyen szép számú ismerőst, támogatót és barátot köszönthetek a körünkben Rákospalotát ünnepelő mai díszülésünkön. Ez a több évszázados múltra visszatekintő kerületrész 95 évvel ezelőtt, akkor még önálló településként abban a megtiszteltetésben részesült, hogy városi rangra emelkedhetett.

A történeti emlékek szerint a 13. századig nyúlnak vissza Palota eredetének szálai: a Nyír-Palota név először 1281-ben jelent meg oklevélben. A történelem mozgalmas évszázadai után az addigi község idén 95 éve, 1923. június 30-tól rendezett tanácsú várossá alakult. A II. világháborút követően azután Rákospalota egyike lett az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak.

A korabeli Rákospalota az idők során sok területi változáson esett át. 1950 előtt még Rákospalotához tartozott Istvántelek, 1909 előtt Pestújhely. 1920-30 között pedig több, ma már a szomszédos IV. kerülethez tartozó rész (így többek között Káposztásmegyer is), de az 1970-es évek elején felépülő Újpalota területét is innen hasították ki.

A történelem fordulópontjaival együtt járó mozgások tehát komoly változásokkal is jártak az itt élők számára. Rákospalota legszebb tradícióira, az itt élő generációk teljesítményére azonban ma is büszkék lehetünk. Mai díszülésünk kezdetén Hajdu László képviselő úr is megemlékezett a kerület történelmi jelentőségű személyiségeiről. A sort persze még sokáig folytathatnánk, hiszen nagy örömünkre Rákospalota és a későbbi XV. kerület nem csak a várossá válás idején, hanem a világháború után és az elmúlt évtizedekben is számos jelentős és példás teljesítményt felmutató személyiséggel büszkélkedhetett.

Itt született Turay Ida, a híres magyar színésznő, Budai II. László olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, az Aranycsapat jobbszélsője, és a tv képernyőjén sokak által esténként éveken át jó ismerősként köszöntött Kertész Zsuzsa televíziós bemondónő, pszichológus. De legalább ilyen jelentős szerepet töltöttek be Rákospalota és a kerület életében mindazok, akik munkavállalóként, a hétköznapokban tisztességgel helytállva, orvosként, óvónőként, tanárként, köztisztviselőként vagy épp alkalmazottként mindent megtettek ezért a helyi közösségért.

Nem véletlen, hogy Rákospalota kapcsán én egyúttal a XV. kerület egészéről is beszélek. Meggyőződésem ugyanis, hogy mindenki, akik tisztességgel, becsülettel a maga lakókörnyezetében és munkájában a tőle telhető legtöbbet megteszi, az igazi lokálpatrióta. Rákospalotaiként, pestújhelyiként és újpalotaiként egyaránt igaz ez minden olyan kerületi lakótársunkra, aki hisz egymás megbecsülésében, a közös munkában és a tisztesség erejében.

Jómagam kisgyermekkorom óta a kerületben élek, újpalotaiként megismerhettem és hamar a szívembe zártam a kerületünket, így Rákospalotát is, ahol édesapám született és élt egykor a szüleivel. A kerület szeretete, a lokálpatriótaként érzett és gyakorolt felelősségérzet minden bizonnyal ezért is vált magától értetődő részévé az életemnek. A kerületért és az itt élőkért, különösképp a leginkább támogatásra szorulókért való tenni akarás és cselekedni tudás meglehetősen korán fontossá vált számomra. Így van ez ma is, ezért is választottam a politikusi pályát.

Duplán szerencsésnek érezhetem magam: egyrészt egy ilyen nagyszerű közösségben, ilyen elkötelezett és lokálpatrióta kerületben tanulhattam és válhattam felnőtté. Másrészt pedig abban a kivételes szerencsében lehetett részem, hogy fiatal, kezdő politikusként a kerület iránt elkötelezett, a vezetői munka lényegét nem szavakban hirdetve, hanem a lehető legigazabb módon valódi és tényleges szolgálatként felfogó Hajdu László polgármester úrtól, képviselő úrtól tanulhattam a hétköznapokban. Ezért is olyan fontos és egyértelmű számomra, hogy itt, a XV. kerületben én is továbbvigyem ezt a fontos politikai örökséget. Az emberi értékek megbecsülését, az emberséget, a közös ügyeink érdekében való együttmunkálkodást, az igazság és a teljesítmény tiszteletét.

Ilyen szép és gazdag múlt birtokában tudnunk és értenünk kell: Rákospalota és a kerület igazi kincsestár. Megörökítette vagy épp csak felvillantotta múltunk egy-egy korábbi szeletét több televíziós alkotás, filmsorozat vagy játékfilm is. Több jelenetét is itt forgatták a78-as körzet című nyolcvanas évekbeli sorozatnak, Koltai Róbert Patika című 90-es években készült sorozatának, vagy a gyerekkorunk emlékezetes filmjeként sokunkban megmaradt Keménykalap és Krumpliorr, és az Égig érő fű című játékfilmeknek. Bizton számíthatunk rá, hogy a Csokonai által immár hagyományteremtő módon rendszeresen megszervezett Rákospalotai Rövidfilmszemle további sikereket hoz még a kerületünknek.

A korabeli Palota tradícióira, a virágzó kertkultúrára, a természet szeretetére és tiszteletére, a munka becsületére kívánunk építeni a jövőben is. Ahogyan szerencsére építenünk lehet és kell a kerületi civil és sportszervezetekkel, és a kiváló testvérvárosainkkal folytatott gyümölcsöző együttműködésünkre is. Közös jövőt építhetünk egymással összefogva, egymás tehetségére, segítőkészségére, tudására és tapasztalatára alapozva.

A kerületet vezető alpolgármesterként én ennek jegyében kívánok dolgozni a jövőben is. Az együttműködésben és az egymás mellett történő kiállásban, az igazságban és a tisztességben hiszek. Rákospalota és a XV. kerület ezek segítségével tudott előrelépni, fejlődni és gyarapodni. A „Budapest XV. kerület Rákospalota Városrehabilitációja” című VEKOP-projekt pályázaton nemrégiben elnyert közel másfél milliárd forintos támogatás is újabb jelentős előrelépést jelenthet a Rákospalotán élők számára.

Legyünk hát büszkék az elmúlt 95 év tapasztalatára: van mit tanulnunk és okulnunk belőle. A mi közös felelősségünk, hogy jól sáfárkodjunk a ránk bízott javakkal és értékekkel. Ebben minden jelenlévő és jövőbeni, reménybeli támogatónk, útitársunk számára partnerek leszünk ezután is. Tisztességes lokálpatriótaként, felelős rákospalotaiként, pestújhelyiként és újpalotaiként!

Köszönöm a figyelmüket!

2

1