Menu

Príma Primissima díjra jelölt sportkiválóság

2012.12.02.

A Prima Primissima díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) a támogatásával alapította 2003-ban. A díjalapító vállalkozónak – aki nem mellesleg a XV. kerület díszpolgára is – elsődleges célja a magyar értelmiség eredményeinek a megőrzése, a hazai tudomány, a művészet, a kultúra, az oktatás és a sport erősítése volt.

Jelölteket a VOSZ megyei és szekcióelnökei, a társadalmi tanácsadó testületnek és az alapítvány kuratóriumának a tagjai, valamint érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetek állíthatnak.
A tanácsadó testület és a kuratórium tagjai titkos szavazással a tíz kategóriában három-három jelöltet (Primát) választanak, akik közül kerül majd ki a közönségszavazatok nyertese, aki a Prima Primissima díjat veheti át.
Az idén nagy megtiszteltetés érte a XV. kerületet, ugyanis a sport kategóriában az egyik jelölt a kerületünkben lakó Kulcsár Győző. A kiváló sportember az OSC párbajtőrvívójaként minden idők egyik legeredményesebb magyar sportolója.
Négyszer nyert olimpiai bajnoki címet, háromszor pedig világbajnok volt. Emellett számos világversenyen állhatott a dobogóra. Sportpályafutását befejezve előbb a Magyar Vívó Szövetség főtitkáraként, majd két alkalommal a magyar vívóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Hosszú éveket töltött
Olaszországban is, ahol egy magánklub szerződtette, majd az olasz vívóválogatottat is irányította. Tanítványai között van az olimpiai bajnok Nagy Tímea, a világbajnok Kulcsár Krisztián és az Európa-bajnok Boczkó Gábor is. Kulcsár Győző a NOB Érdemrend, a MOB Olimpiai Érdemérem birtokosa és a
Nemzet Sportolója.
A Prima Primissima díjért Kulcsár Győzőnek olyan „ellenfelekkel” kell megküzdenie, mint dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség jelenlegi elnöke és Portisch Lajos olimpiai bajnok nemzetközi sakknagymester. A szavazással kapcsolatban a www.primaprimissima.hu weboldalon lehet tájékozódni. A voksolást december
3-án 12 órakor zárják le, az eredményhirdetést és a díjátadó gálát december 7-én tartják a Művészetek Palotájában. A rendezvényen a Prima-díjasok 10 ezer eurós, a Prima Primissima díjazott pedig 50 ezer eurós elismerésben részesül.