Menu

Pestújhelyi Palánta Pódium 2012.

2012.06.17.

A Pestújhelyi Általános Iskola az idén is megrendezte tanévzáró kulturális műsorát Pestújhelyi Palánta Pódium címen.
A rendezvénynek – mint évek óta – a Pestújhelyi Közösségi Ház adott helyet.
Ezen a szép nyárias délutánon zsúfolásig megtelt a nézőtér. Szülők, nagyszülők, kisebb- és nagyobb testvérek voltak kíváncsiak a pestújhelyi palánták bemutatkozására.

Több, mint száz tanuló – kicsinyek és nagyobbak – 15 műsorszámban mutatta be tudása legjavát. Alkotókedvű pedagógusaink irányításával másfél óra felhőtlen szórakozást tudtunk nyújtani az érdeklődő közönségnek. Jó hangulatú, zenés-táncos műsort ígértünk és tartottuk is szavunkat.
Az első részt a kicsinyek kórusa nyitotta, majd hangszeres szólisták következtek, zenés jelenetek, tánckoreográfiák folytatták a sort az alsó tagozatos osztályok bemutatásában. A szünet után az 5. osztályosok mutatták meg sokszínű tehetségüket. Mark Twain Tom Sawyer regényéből adták elő a híres kerítésfestés jelenetet, és ugyancsak tőlük a Vadmacskák táncát láthattuk. Az iskolai tánccsoport a közelgő olimpiára készített és adott elő egy torna összeállítást, majd Kurunczi Nikolett 7. osztályos tanuló népszerű dallamokat játszott szintetizátoron.
A záró, meglepetés műsorszámot iskolánk táncos lábú tanáraiból és szülőkből összeállt hastánccsoport alkotta a közönség nagy örömére.
Az iskola tanulói színvonalas, tartalmas, vidám hangulatú műsorukkal bebizonyították, hogy ebben a tanévben nemcsak szellemiekben, hanem a művészetek területén is gyarapodtak.
Egész Pestújhely üde színfoltja iskolája és az itt tanuló diákok. Évadzáró műsorunk újabb bizonyíték arra, hogy fontos helyünk van nemcsak Pestújhely, de a kerület iskoláinak színes palettáján is.