Menu

Pestújhelyi Napok tíz napon át

2004.05.17.

Május 14-én Hajdu László, polgármester, országgyűlési képviselő és Berek Péter, a Budavári Művelődési Ház igazgatója, a Civil Rádió főszerkesztője nyitotta meg a 12. Pestújhelyi Napokat és egyben a Pestújhelyi családi napok című kiállítást.

Alig fért be a látogató a megnyitó ünnepségre a Pestújhelyi Közösségi Házba pénteken este, melyen elsőként Váradi Zoltánt, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ negyedik osztályos tanulója furulyázott. Zoli az idei Farsangi Fesztivál kiemelt fesztivál-díjasa.
Ezt követően Pintér Zsuzsa, PeKH vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Hajdu Lászlónak.
– Egy kicsit több ez a rendezvény mint egy egyszerű kulturális programsorozat- mondta a polgármester. A válogatás lehetősége a programok között mindenki számára adott. Ahhoz, hogy a pestújhelyiek családi ünnepeiről lehessen azonban kiállítást rendezni, vissza kell tekinteni, hogy hogyan éltek a pestújhelyiek a múltban, hogyan éltek elődeink itt.
Hajdu László történelmi áttekintésében megemlékezett az alapítóról, Bezsilla Nándorról, szó ejtett arról, hogy a kezdeti 120 telket követően 1800 ház épült meg, volt iskolaalapítás, templomépítés, sőt volt itt kaszinó és 32 engedélyezett vendéglátóhely is.
– Pestújhely minta volt a rákospalotaiak számára, idejártak át a kaszinóba, a vendéglőkbe. Sőt, előbb volt buszjárat Pestújhelyen, mint Rákospalotán. Azért ezekben az ünnepi pillanatokban sem szabad megfeledkeznünk azokról a családokról, akik itt éltek és élnek ma is – fejezte be köszöntőjét a polgármester.
– Amikor beléptem ebbe a terembe- vágott a dolgok közepébe Berek Péter-, a következő szavakat hallottam az egyik tablót figyelő emberektől: Jé, ez a Pintér Zsuzsi anyukája! Jé, ez a Pintér Zsuzsi fiatalabb korában! Ebből is érezhető, hogy én az emberi léptékű programokat szeretem, így a Pestújhelyi Napokat különösen. Én is nap mint nap figyelem a kollegáimat, hogy tartalmilag fontos rendezvényeket szeretnének rendezni, de nem sikerül. Ennek az az oka, hogy ahol élünk, ott olyan programot kell szervezni, hogy annak hangulata legyen. A rádióban hetente kapok meghívókat különböző településrészek rendezvénysorozataira, de ezek általában csak programok a népnek. Itt Pestújhelyen Zsuzsi nem a népnek, hanem a kollegákkal és a néppel együtt szervezi mindezt. Ettől lesz hitele az egésznek.