Menu

Péntekig kell dönteniük az evásoknak

2006.09.11.

Akik az egyszerűsített vállalkozási adó kulcsának emelése miatt ki szeretnének jelentkezni az eva hatálya alól, ezt szeptember 15-ig tehetik meg.

Az októberi hatállyal érvényes évközi kijelentkezésre most azért van
lehetőség, mert az eva kulcsa október 1-jével 15 százalékról 25 százalékra
emelkedik, de aki most kilép, az a következő négy évben nem választhatja az evát. (A kijelentkezést egyébként szeptember 15-ig vissza is lehet vonni.) A
bejelentést az evából való kilépésről az általánosan használt változásbejelentő nyomtatványokon lehet megtenni.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint augusztus 14-ig tíz adózó (öt egyéni vállalkozó és öt társas vállalkozás) jelentette be, hogy október 1-jétől már nem az eva szerint kívánnak adózni, bár a törvényi feltételeknek megfelelnek – írta az MTI Eco.

Az eva hatálya alatt maradók az adókulcs változásának követésére két
megoldás közül választhatnak. Vagy megfizetik az első háromnegyedév bevétele után a 15 százalékot, a később keletkező jövedelem után pedig a 25
százalékot, vagy az éves bevétel után egységesen 15 százalékot számolnak, de a bevétel egynegyede után további 10 százalékot fizetnek. A nyilvántartásokat úgy kell vezetni, hogy abból a választott megoldáshoz kapcsolódó adókötelezettséget ellenőrizni lehessen.
Emellett az idén már az evásokra is vonatkozik az adófeltöltés, vagyis
december 20-ig kell a várható éves adó összegére kiegészíteni a befizetéseket.