Menu

Pedagógiai Napok

2011.03.30.

Tehetségek, kicsik, nagyon, még nagyobbak. Közismereti-, és készségtárgyak. Módszertan és verseny. Talán, ezek a szavak is jól illusztrálják azt a rendezvénysorozatot, a kerületi Pedagógia Napokat, amelynek tizenhárom kerületi oktatási intézmény adott otthont az elmúlt héten.

Amellett, hogy bemutató órák keretében egy-egy iskola tanárai megmutathatták egymásnak, hogyan dolgoznak fel egy-egy anyagrészt, megvitathatták egymással a kerületi pedagógusok a módszertannal kapcsolatos tapasztalataikat is. Ám amellett, hogy a Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, a
Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvodában, a Szent Korona Általános Iskola és Óvodában, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában, a Hartyán NOK Óvoda, Általános Iskolában, a Kossuth NOK, Óvoda, Általános Iskolában, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ, Általános Iskola és Óvodában, a Czabán Általános Iskola és Óvodában, a Száraznád NOK-ban, a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvodában, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, a Magyar – Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvodában voltak hétfőtől péntekig a programok, számos szakmai rendezvénynek adott otthont minden nap a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár nem véletlenül, hiszen magát az egész programsorozatot a Hubay AMI és PSZK szervezte és rendezte.
Így többek között a Hubay AMI-ban tartott előadást dr. Duró Zsuzsa, tehetségkoordinátor, Dr. Vass Vilmos, az ELTE PPK egyetemi docense, Mérő András, a Nemzeti Tankönyvkiadó munkatársa, Dr. Németh János kultúrakutató, Csillag Ferenc közoktatási szakértő, Forró Zoltán, az Apáczai Kiadó szakreferense, Dr. Buda Mariann, a DTE Neveléstudományi Intézet egyetemi tanár – pszichológus, Tóth Dániel pszichológus, dr. Zacher Gábor toxikológus, egyetemi tanár is. Utóbbi Mick Jagger és társai, avagy „sex, drug and rock and roll” című interaktív előadásában a beat és rock korszak nagy énekeseinek és együtteseinek dalainak részleteit vetítette le, a dalszövegeket elemezte. Így terítékre kerültek többek között a Rolling Stones, Pink, a Velvet Revolver, a Beatles, Keane számai, valamint részletet láthattunk a Trainspotting illetve az All that jazz című filmből is.
Emellett a Pedagógia Hét megnyitójának is otthont adott a Hubay AMI. Először a bejáratnál avatta fel Vizér Klára alpolgármester a Kiváló Akkreditált Tehetségpont táblát, majd a Hubay Hangversenyteremben ő nyitotta meg a programsorozatot. Ezt követően Dr. Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár a közoktatás várható aktuális kérdéseiről, míg Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet igazgatója bemutatta intézményének működését, munkájukat, különös tekintettel a szakmai tanácsadásra, mérés-értékelésre és az ellenőrzésre.
Komoly hagyománya van a kerületi rajzversenynek, melynek hivatalos eredményhirdetésére és egyben a munkákból álló kiállítás megnyitójára is ezen a napon került sor. A díjakat Kissné Breczek Margit , a Hubay AMI művésztanára adta át, aki egyben a kiállítást is megnyitotta.
Mindenképpen érdemes szólni arról is, hogy más helyszíneken is voltak érdekes programok, így a Kossuth Nevelési-Oktatási Központban dr. Steklács János főiskolai adjunktus (Kecskeméti Tanítóképző Főiskola) az olvasási stratégiákról tartott előadást, a Dózsa György Gimnáziumban Czakó Gábor Kossuth-díjas író, képzőművész egy rendhagyó magyar óra keretében a magyar nyelv természeti rendjéről beszélt.
Emellett dr. Ősz Gábor főiskolai tanár, történész szervezésében a Hubayban volt „Két ország élén” címmel nemzetközi történelem verseny, illetve a zárónapon ugyanezen helyszín adott otthont annak a tehetségkutató versenynek, melynek témája John Lennon halálának 30., Latinovits Zoltán születésének 80. és Romhányi József születésének 90. évfordulója volt, illetve sor került a tehetségkutató verseny film- és fotókategóriáinak eredményhirdetésére is.

Kapcsolódó hanganyagok:
dr. Duró Zsuzsa tehetségkoordinátor gondolatai
Vizér Klára alpolgármester programnyitó gondolatai
Dr. Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár előadása
Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, a KPSZTI igazgatójának előadása
Kissné Breczek Margit művésztanár kiállításnyitó gondolatai

Kapcsolódó cikk:

Képgalériák

Pedagógiai Napok megnyitója és táblaavató képei