Menu

Parlagfű mentesítési egyenleg: 154 ezer tő

2003.10.29.

Több mint 154 ezer gyökeres parlagfüvet gyűjtöttek össze a kerületi gyommentesítési program során a polgárok az önkormányzat és a Környezetvédelmi Közalapítvány kérésére.

Az immár kilencéves hagyományra tekintő akció fődíját – egy kerékpárt – idén megérdemelten Nagy Gáborné nyerte el. A szerencsés kerületi lakos ugyancsak megdolgozott Fortuna kegyeiért: egymaga több mint 100 ezer parlagfű tövet adott le az önkormányzatnál.
Az Országgyűlés „Parlagfűmentes Magyarországért” elnevezésű eseti bizottsága – melynek tagjai között van Hajdu László polgármester is – jelentést dolgozott ki és javaslatokat fogalmazott meg a gyomnövény visszaszorítása érdekében. A testület a többi közt javaslatot tett a kényszerkaszáltatás bevezetésére és szigorúbb büntetések kiszabására.
Az eseti bizottság jelentésében emlékezett arra, hogy Magyarországon az 1990-es évek elejétől vált a parlagfű elterjedése súlyos problémává és megkezdődött a parlagfű okozta allergia tömegessé válása. Az allergiás betegek számát két-, két és fél millióra teszik, az ebből származó társadalmi szintű összes kárt a szakértők több mint tízmilliárd forintra becsülik. Az ország 6 millió ha összes mezőgazdasági területéből 5,4 millió hektáron regisztráltak fertőzöttséget 2002-ben (Központi Növény- és Talajvédelmi Szolgálat). Több városban végeztek felmérést az allergiás betegek között. Közöttük a parlagfűre érz7ékeny allergiások arányaterületenként változó, 50-90% között mozog.