Menu

Parkolók épülnek a Kolozsvár utcai piacnál is

2020.09.10.

A piac környékének a közlekedése megváltozott, ezért van szükség a fejlesztésre.

A héten megkezdődtek az előkészületek a Kolozsvár utcai piacnál, ahol összesen nyolc új parkolóhelyet alakítanak ki.

A fejlesztés előzménye az, hogy a Drégelyvár utcai felüljáró felújítása miatt az elterelt forgalom szabályozására – idén áprilisban – a Kolozsvár utca és a Rákospalotai körvasút sor kereszteződésében közlekedési lámpát építettek ki. Emiatt azonban a Kolozsvár utcán a villamospálya és a járda közötti sávban, a piac mentén, tilos megállni. Vagyis a korábbi parkolási lehetőség megszűnt és közben kiderült: a kereszteződés a továbbiakban is lámpás marad.

Ennek ismeretében lépni kellett, hogy a piacra vásárolni, kereskedni érkezők számára újra biztosítva legyen a közvetlenül a piac melletti parkolási. A Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztálya előkészítésében az úttal párhuzamosan, a járdasáv döntött szegélyű átépítésével, nyolc parkolóhelyet alakítanak ki. A gyalogos forgalmat a piac belseje felé terelik, abba az irányba, amely jelenleg is a gyalogos közlekedést biztosítja.

A kivitelezés előkészítése szeptember 9-én kezdődött meg az ideiglenes forgalomtechnikát jelző táblák kihelyezésével. Maguk a munkálatok szeptember 14-én hétfőn indulnak el. A nettó 2,548 millió forintos beruházás forrását a CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. biztosítja, munkát a Répszolg Nonprofit Kft. végzi el. A parkolóhelyek várhatóan szeptember végére készülnek el.

(Cs.B.)

Kiemelt képünk a Kolozsvár utcai piacról 2019-ben készült, fotó: XV. Média