Menu

Parkolóépítés a Siemens telephelyén

2018.02.06.

Elkészült a Siemens Zrt. Késmárk utcai telephelyének első fejlesztése.

A világhírű német cég vezetői tavaly helyezték el annak a tízmilliárdos beruházásnak az alapkövét, amely már a végéhez közeledik.  Ebből a hatalmas fejlesztésből elsőként a telephely utca felőli frontján kialakított 136 beállásos, bekerített, csak kártyás beléptetővel használható, biztonsági kamerákkal védett és 63 új facsemetével övezett parkolót adták át. A parkolót február 2-tól vehettek birtokba a cég dolgozói.

Az új parkolót február 1-jén az önkormányzat vezetői, Hajdu László polgármester, Németh Angéla, Victorné dr. Kovács Judit  és Tóth Imre alpolgármesterek, dr. Lamperth Mónika jegyző és a hivatal szakemberei is megtekintették. A látogatást egyrészt az indokolta, hogy az új parkoló önkormányzati területen van, amelyet a Siemens hosszú távra béreli a kerülettől. Másrészt a német világcég önerőből finanszírozta annak a szabályozási tervnek az elkészültét, amely egyrészt a parkoló, másrészt a március végére elkészülő 10 ezer négyzetméteres csarnok megépítését is lehetővé tette.

(Forrás: XV Média, Fotó: XV Média, Nagy Botond)