Menu

Pályázat, nem börze

2020.07.16.

Hatalmas az érdeklődés a frissen megnyitott szociálisbérlakás-pályázat iránt, így felmerültek újabb tisztázandó kérdések.

A hétfőn megnyíló szociálisbérlakás-pályázattal kapcsolatban több megkeresés is érkezett a Polgármesteri Hivatalhoz olyan kerületiektől, akik jelenleg is önkormányzati bérlakásban élnek. Arra vonatkozott a kérdés, hogy meglévő bérlakásukat „becserélnék” olyanra, amelyik a pályázaton szerepel, és számukra kedvezőbb adottságokkal rendelkezik.

A pályázat azonban éppen a rászorulók gondjainak enyhítésére jött létre, a cél az, hogy az önkormányzatot lakásgondjaikkal megkeresők közül legalább néhányan új lehetőséghez jussanak – hangsúlyozta ki a pályázat kiírójaként Cserdiné Németh Angéla. A polgármester világossá tette: több mint kétszázan jelezték az elmúlt hónapokban lakásigényüket, ezért volt szükség a bérlakáspályázatra hosszú idő után először.

Az pedig kezelhetetlen rendszert, tervezhetetlenséget eredményezne, ha az eddig bérelt lakást visszaadnák, „bedobnák” a pályázatba (így nem csökkenne a pályázható lakások száma) és a pályázók az eredetileg meghirdetettől eltérő lakáshoz juthatnának.

A hétfőn megjelent pályázati kiírás egyébként is világosan fogalmaz: a részvételi feltételek között az első helyen szerepel, hogy a pályázónak a kiírás napjától visszamenőleg számított 5 éven belül nem lehetett bérletében, használatában önkormányzati tulajdonú lakás.

A szociálisbérlakás-pályázattal kapcsolatban olvassák el teljes tájékoztató oldalunkat a részletes kiírással, kitöltési útmutatóval. A polgármesterrel készített interjú pedig itt olvasható.

(Cs.B.)