Menu

Palota Randevú

2008.09.30.

2005-ben még csak hagyományteremtő rendezvény volt a Palotai Randevú, ma már igazi hagyománya van a kétnapos programsorozatnak-immár 4. alkalommal. A randevú – mely a 158 éves Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. kerületi Tagcsoportjának és a XV.kerületi Önkormányzatnak a közös szervezése volt- pedig jól sikerült, melynek a Szerencs utca- Pattogós utca közötti park nyújtott helyszínt.

A programok sorában helyet kapott a kamarai tagok által rendezett kiállítás, melyben a modern, energiatakarékos hőszigetelési technológiákat, korszerű nyílászárókat mutatták be az érdeklődőknek, illetve az alternatív energiahasznosítás jegyében napelemeket is kiállítottak, valamint bemutatták a földhő hasznosításának lehetőségét is.
Az egyéb, csatlakozó programkínálat pedig színes volt mindkét napon: tánc, sportolás, főzés, utcabál, tűzijáték. A rendezvény első napjának délelőttjén a főzésé volt a főszerep. A szabadtéri bográcsos főzőversenyen az Arany Fakanál vándordíjért többen is versengtek. S miközben rotyogott a sok fínom étel, melynek illata még a környéket is belengte, a parkba ellátogatott a kerület polgármestere, Hajdu László mellett Kiss Péter kancelláriaminiszter is. A főzéstudományukat bemutató szakácsok mellett kukták is sertepertéltek. A szabályok szerint az ételkészítés, tűzrakás valamennyi kellékéről, hozzávalójáról a versenyzőknek kellett gondoskodniuk, majd a kész finomságokat a zsűri értékelte.
A helyszín egy másik versenynek is helyet adott: a táncversenynek. A díjazottak szintén értékes nyereményeket vehettek át. Közben pedig szólt a zene és lehetett sportolni is: volt sakk, csocsó, pingpong, lövészetet, ugróasztal és vidámpark. Akinek pedig kedve volt, az a póni lovaglást is kipróbálhatta.
A rendezvény hivatalos megnyitójára kora délután került sor, melyen részt vett Hajdu László polgármester és Lowescher Vilmos, a BKIK XV. kerületi Tagcsoportjának elnöke mellett Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, valamint Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke.
A polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a rendezvény nemcsak a szórakoztatásról szól, hanem arról is, hogy kívül a látogatók energiatakarékosság technológiákkal, eszközökkel is megismerkedhessenek. Simon Gábor szakállamtitkár kitért arra, hogy a BKIK és a szaktárca együttműködésének köszönhetően a különböző szakmák ismét kezdik visszakapni elismertségüket. Ennek alátámasztásaként elmondta, hogy nemrégiben a szakmunkásoknak rendezett európai szakmai versenyen a magyar tanulók dobogós helyezést értek el. Az államtitkár megköszönte az önkormányzatnak is, hogy sokat tesz a kerület lakóiért és hagyományosan jó kapcsolatot ápol a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával. Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke pedig gondolataiban arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kamara fejlődési irányát meghatározza az idei Kamarai Napok jelmondata: Munka, Tudás, Fejlesztés. Meglepetésként pedig elárulta, hogy a héten veheti át Hajdu László polgármester a legmagasabb kamarai kitüntetést munkája elismeréseként.
A köszöntőket követően ismét a színpadra léptek a zenészek, így a H-ROM zenekar, a Hnagulat trió, a Jon Bovi zenekar, majd este a Hot Road Band varázsolt igazi utcabáli hangulatot. A nap tűzijátékkal ért véget.
Másnap a sportolási lehetőségek mellett színpadra lépett szép hangú, vak fiatalember: Tomy Wonder, a HAKME cigányzenekara, majd a Pesti Musical Stúdió és a Defekt Duó. Este az Extazis zenekar koncertjével, majd a The Lumens együttes utcabáljával ért véget a kétnapos randevú.