Menu

Pallasz Athéné és Halley a XV-ben

2019.10.02.

Szerdán és csütörtökön adták át azokat az ösztöndíjakat, amelyekkel a XV. kerületi önkormányzat ismeri el a legjobb tanulmányi eredményt elért, illetve – az országban egyedüliként – a kimagasló teljesítményjavulást produkált kerületi diákjait.

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében adták át szerdán és csütörtökön azokat az ösztöndíjakat, amelyekkel a XV. kerületi önkormányzat ismeri el a legjobb tanulmányi eredményt elért, illetve – az országban egyedüliként! – kimagasló teljesítményjavulást produkált kerületi diákjait. A díjazottakat, szüleiket, hozzátartozóikat, osztályfőnökeiket, valamint az érintett iskolák igazgatóit Németh Angéla polgármester köszöntötte, de jelen volt az ünnepségen Tóth Imre alpolgármester, Legárd Krisztián, a Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, és képviseltette magát az Észak-Pesti Tankerület is.

Többen többet

A XV. kerületi önkormányzat 1993 óta ismeri el ösztöndíjjal a legjobb tanulmányi eredményt elért diákokat, ám 2018-tól megváltozott rendszer, így több általános és középiskolás gyerek magasabb összegű támogatást kaphat. A korábbi tanulmányi ösztöndíj helyét ugyanis az önkormányzat által alapított két új díj vette át, A XV. Kerület Kiemelkedő Tanulója (Pallasz Athéné-díj), valamint A XV. Kerület Kiemelkedően Fejlődő Tanulója (Halley-díj). Ezeket azok diákok nyerhetik el,  akik legalább egy éve a kerületben élnek, és az Észak-Pesti Tankerületi Központ fenntartásában működő iskolába járnak. A díjakat két kategóriában (5-8. évfolyam, 9-13. évfolyam) osztják ki. (A felsőoktatásban tanuló kerületi fiatalokat az önkormányzat a tanulmányi ösztöndíjon kívül a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázaton való részvétellel támogatja.)

Pallasz Athéné és Halley

A Pallasz Athéné-díj esetében a kiemelkedő tanulmányi eredménynek az 5-8. évfolyamon a legalább 4,8, a 9-13. évfolyamon a legalább 4,7-es tanulmányi átlag minősül. A Halley-díjnál a legalább 0,3-es vagy annál nagyobb mértékű eredményjavulás  minősül kimagaslónak. A Pallasz Athéné-díj kategóriánként egyszer nyerhető el, a Halley-díjat egy tanuló többször is megkaphatja, akár az egymást követő években is. Előbbi 100 ezer, utóbbi 50 ezer forint, egyösszegű támogatást jelent. Az új díjakat először tavaly osztotta ki az önkormányzat, akkor 172 tanuló összesen 11.150.000 forint segítséget kapott. Idén a jogszabályi szigorítások nyomán 109 tanuló 7.800.000 forintnyi ösztöndíjban részesül (47 Pallasz Athéné-díj, 62 Halley-díj).

A Czabán Általános Iskola Pallasz Athéné-díjasai:

Bogdán Ingrid

Tanulmányi eredménye: 4,9

Szabó Tamara Nanda

Tanulmányi eredménye: 5,0

 

A Károly Róbert Általános Iskola díjazottjai:

Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

Fónyad Lili

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Istenes Zóra

Tanulmányi eredménye: 5,0

Szabados Szabina Krisztina

Tanulmányi eredménye: 5,0

Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Harcos Nikoletta Cintia

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Kerek Dániel

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Szilágyi András

Tanulmányi eredmény javulása: 0,9

Mészáros Kiara Kleopátra

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Molnár Béla Dávid

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

 

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola díjazottjai:

Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Szabados Luca Laura

Tanulmányi eredménye: 5,0

Gál Olivér

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Ádám Erik Dominik

Tanulmányi eredménye: 4,9

Endrődi Bálint Nándor

Tanulmányi eredménye: 4,9

 Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

Zaharcsenko Anna

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Tajcs Soma Márton

Tanulmányi eredmény javulása: 0,8

Orbán Mátyás

Tanulmányi eredmény javulása: 0,9

Takács Emma

Tanulmányi eredmény javulása: 0,6

 Deim András

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Finna Zsófia

Tanulmányi eredmény javulása: 0,7

Boda Zoltán

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Németh Janka

Tanulmányi eredmény javulása: 0,8

Szabó Nelli Ramóna

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Takács Áron

Tanulmányi eredmény javulása: 0,8

 

 A Kossuth Lajos Általános Iskola díjazottjai:

Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Nagymihály Zsombor

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Szabó Emese

Tanulmányi eredménye: 5,0

Horváth Petra

Tanulmányi eredménye: 4,9

 Tarcsa Botond Krisztián

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Görgényi Áron Imre

Tanulmányi eredménye: 4,9

 Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Kereki Albert

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

 Hickel Barnabás

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

 

A Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium díjazottjai:

 Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Révész Karina Veronika

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Korponai Csenge Dóra

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Bartos Dóra

Tanulmányi eredménye: 5,0

Liu Jiachen

Tanulmányi eredménye: 4,9

Szögi Elmira Inessza

Tanulmányi eredménye: 4,8

 Bottyán Bendegúz Csaba

Tanulmányi eredménye: 4,7

Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Gáti Alex Gábor

Tanulmányi eredmény javulása: 1,1

Nagy Luca Nóra

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Chen Juntao

Tanulmányi eredmény javulása: 0,7

 

A Pestújhelyi Általános Iskola díjazottjai:

Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

Varga Nóra

Tanulmányi eredménye: 5,0

Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Nagypál Mihály

Tanulmányi eredmény javulása: 0,6

Holczhauer Gergely

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Sipos Tamás

Tanulmányi eredmény javulása: 0,7

Groza Lili Petra

Tanulmányi eredmény javulása: 0,7

Márton Richárd

Tanulmányi eredmény javulása: 1,0

 Simon Gergely Mátyás

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

 

A Szent Korona Általános Iskola díjazottjai:

 Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Tóth Tamás

Tanulmányi eredménye: 5,0

Simon Fatima Zsuzsanna

Tanulmányi eredménye: 5,0

Kis Anna Lujza

Tanulmányi eredménye: 5,0

Pálfi Panna Zsófia

Tanulmányi eredménye: 5,0

Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

Juhász Péter

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Király Júlia

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

 

A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium díjazottjai:

Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Vörös Virág

Tanulmányi eredménye: 4,8

Kovács Kornél Balázs

Tanulmányi eredménye: 4,7

Tóth Boglárka Krisztina

Tanulmányi eredménye: 4,9

Fehér Henriett

Tanulmányi eredménye: 4,8

Maros Márk

Tanulmányi eredménye: 4,9

Turcsány Fruzsina Mónika

Tanulmányi eredménye: 4,9

Takács Boglárka

Tanulmányi eredménye: 4,9

Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

Cserjés Bendegúz Balázs

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Duhonyi Sára

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Nagy Mátyás Bence

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Nagy Levente

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Erdélyi Dominika

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Hammer Clió Ágnes

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Boros Nikolett

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Tar Nadin Noa

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Tóth Veronika Lilla

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Tóth Boglárka

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Jakab Klaudia

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Meilinger Hanna

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Balogh Orsolya Nikolett

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Nagy Attila Gedeon

Tanulmányi eredmény javulása: 0,5

Sebők András

Tanulmányi eredmény javulása: 0,8

Forgó Dániel

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Kiss Anna Magdolna

Tanulmányi eredmény javulása: 0,7

Kincses Dávid Ferenc

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Pataki Edison

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Ungi Boglárka Ilona

Tanulmányi eredmény javulása: 0,7

Berzéki Zsófia Sára

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Zelei Eszter

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

Horváth Levente József

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

 

A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium díjazottjai:

Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Jángli Roland

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Vas Liza

Tanulmányi eredménye: 4,9

Szőnyegi Cintia Regina

Tanulmányi eredménye: 4,9

Hakkel Viktória Edina

Tanulmányi eredménye: 4,8

Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Vida Nikolett

Tanulmányi eredmény javulása: 0,8

Kövér Bernadett

Tanulmányi eredmény javulása: 1,1

Németh Attila

Tanulmányi eredmény javulása: 0,6

Oláh Natália Zoltána

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Bereg György

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Csajbók Ádám Bálint

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

 

A László Gyula Gimnázium és Általános Iskola díjazottjai:

 Az iskolából a Pallasz Athéné-díjat a következő tanulók nyerték el:

 Dolnyik Dorina Julianna

Tanulmányi eredménye: 5,0

Boros Barbara Anna

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Czoller Tünde

Tanulmányi eredménye: 4,9

Borbély Gergő Levente

Tanulmányi eredménye: 5,0

Pál Barnabás

Tanulmányi eredménye: 5,0

Gondos Patrik Zoltán

Tanulmányi eredménye: 4,8

Zsuk Patrik

Tanulmányi eredménye: 4,8

Varga Beatrix

Tanulmányi eredménye: 4,9

Búza Berta Lili

Tanulmányi eredménye: 5,0

Zsély Dóra

Tanulmányi eredménye: 5,0

Adorján Boglárka

Tanulmányi eredménye: 5,0

 Az iskolából a Halley-díjat a következő tanulók nyerték el:

Farkas Lili

Tanulmányi eredmény javulása: 0,6

Baráth Kevin

Tanulmányi eredmény javulása: 0,4

Besenyei Dóra

Tanulmányi eredmény javulása: 0,8

 Wittmann Mátyás

Tanulmányi eredmény javulása: 0,3

 Szilágyi Anna Erika

Tanulmányi eredmény javulása: 0,6

Gratulálunk a díjazottaknak.