Menu

Őszi tárlat a Lila Galériában

2005.10.07.

Október 6-án délután Kissné Breczek Margit rajztanár nyitotta meg a Rákospalotai Képzőművész Klub hagyományos őszi tárlatát a Lila Galériában.

Mojzes Ildikó, a Rákospalotai Múzeum vezetője köszöntötte a művészeket és az ismerősöket, az érdeklődőket, majd a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola diákjai tartottak egy rövid megnyitó műsort. Ennek keretében a 12. osztályos Tőkési Krisztián Henri De Régnier: Őszi éj című versét követően Chopin Esz-dúr keringője szólalt meg zongorán a nyolcadik osztályos Balla Márton tolmácsolásában. A rövid műsor végén Nádudvari Nagy János: Óhajtás című költeményét a 12. osztályos Vágási Zsuzsanna szavalta el.
Ezután Kissné Breczek Margit nyitotta meg a RKK jelenleg nyolc kiállító tagjának (Fábry Gizella, Halmos Mária, Heincz József, Kaló Zoltán, Kiss Márton, Kovács Ernő, Szabados István, Szűcs Károly) alkotásaiból álló tárlatot.
-A Rákospalotai Képzőművész Klub a hagyományokhoz híven megrendezésre kerülő őszi tárlatát nagyon vártam- mondta Margit. Örültem az újabb felkérésnek és felidéztem magamban a tavaszi és az őszi tárlatok hangulatát. Lassan tíz éve már amikor először találkoztam az alkotók munkáival, s azóta szinte minden évben megnéztem kiállításukat. Ahogyan készültem a megnyitóra, felidéztem azokat a gondolatokat, amelyekről sokszor beszéltünk már. A természet-közeliségről, a természet szeretetéről és ábrázolásáról. A realisztikus hangvételről, amit az utóbbi pár évben nem mondhattunk egyértelműen, hiszen sokszor színekben, formákban, témákban „átalakultak” a képek. Sokat beszéltünk a festés, a faragás, az alkotás öröméről és természetesen felidéztem a beszélgetéséket, a találkozásokat egy-egy kiállításon, nagy utazások közben és természetesen kiállításokon kívül. Goethe szavaival élve „gondolkodni érdekesebb, mint tudni, de messze nem olyan érdekes, mint látni.”
Kiállítás látogatóként megállunk egy-egy kép előtt, felidéz bennünk talán emlékeket, néha gyermekien rácsodálkozunk. Elemezzük talán a kompozíciót, a színt, a formát. Sokszor azt mondjuk, az alkotás a kiállítótérben „önálló életet él”. Mi szemlélők ezt bizonyíthatjuk is, hiszen gondolkodtat!…és milyen jó ez!
Az alkotás folyamatáról beszélt ezután Kissné Breczek Margit, majd néhány szóban külön-külön a kiállító művészekről és alkotásaikról: így Fábry Gizella expresszivitásáról, Halmos Mária kísérletezéseiről, Heincz József bátorságáról, Kaló Zoltán érdekes belső gondolatairól, Kiss Márton művének atmoszférájáról, Kovács Ernő városi hangulatairól, Szabados István csendes elmélyedéséről és Szűcs Károly tájképeiről. Majd a kiállítást egy Egry József idézettel nyitotta meg: „Egy műnek a való értékét csak maga a mű mondhatja el, mások csak beszélhetnek róla”
-Jó rácsodálkozást és gondolkodást kívánok!
A kiállítás október 19-ig tekinthető meg hétköznapokon 8-18 óra között a Kavicsos köz 4. szám alatt található Lila Galériában.