Menu

Örményországi templomok, csengő hang

2005.06.21.

A XV. kerületi kisebbségi önkormányzatok képviselői gyakran látogatják meg egymás rendezvényeit még akkor is, ha az egy másik kerületben van.
A kőbányai Szent László Napok keretében megrendezett „Másság-Azonosság” című kisebbségi önkormányzatok által megrendezett képzőművészeti kiállítás megnyitójára többen is ellátogattak kerületünkből. Nuridsány Mimi, az örmény önkormányzat, Kuzma István a horvát önkormányzat nevében tisztelte meg az ünnepséget.

A Pataky Galérián megrendezett kiállításon a cigány (Szentándrássy István festőművész Bibliaillusztrációi), a görög (Theoharidis Csilla festőművész), a horvát (Segesdi György szobrászművész, Jakab Bori keramikus, Kármentő András és Szurcsik János festőművészek), a lengyel (Marian Józef Trojan festő-és grafikusművész), a német (Budahelyi Tibor és Antal Dechandt szobrászművész, Lux Antal grafikusművész), a román (Kövér György fafaragóművész), a ruszin ( Andy Warhol Társaság tagjai: Csépányi-Bárdos József, Kiss Ákos, Tót Norbert, Horváth Nóra, Szél Arnold, Kullai Patrícia), az örmény (kőfestő szakkör illetve Örményország templomai fotósorozaton) önkormányzatok mutatkoztak be.
A megnyitón Andó Sándor polgármester szavait követően kedves kis zenés-verses műsor szórakoztatta az ünnepségre érkezetteket, melyen Kuzma István lánya, Kuzma Orsolya Mura-menti énekeket adott elő. Orsit a XV. kerületi Horvát Kisebbségi Önkormányzat különböző rendezvényein már láthattuk és hallhattuk, aki 1996-ban kezdett el énekelni és azóta is szép eredményeket ér el. Többek között fellépett Rijekában a „MIKIC” fesztiválon, Novi Trávnikban, a „DOKTECE LAŠVA” fesztiválon illetve itthon is számos népdal énekversenyen, nemzetiségi rendezvényen.
A „Másság-Azonosság” kiállítás június 24-ig tekinthető meg.