Menu

Örmények ünnepi megemlékezése Zuglóban

2005.05.31.

Világosító Szent Gergely tiszteletére tartott közös ünnepi megemlékezést a XV. kerületi, a XIII. kerületi és a Zuglói Örmény Kisebbségi Önkormányzat a Zuglói Kisebbségek Házában.

A rendezvényt Zárug Béla, a Zuglói Örmény Önkormányzat elnöke nyitotta meg, majd a Harmonia Celestis örmény kórus éneke hangzott fel.
Rozgonyi Zoltán, alpolgármester (Zugló) rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy az örmény nép mindig híres volt kultúrájának, hagyományainak ápolásában.
-Egy komplex életérzés jelenik meg, mely folyamatosságot jelent múlt és jelen között, s mely a jövőbe mutat. Mindenütt, de itt a Kárpát-medencében különösen fontos, hogy a népek identitásukat megőrizzék.
A zuglói önkormányzat és a helyi örmény önkormányzat tizedik éve működik együtt. Ennek a kapcsolatnak a megünnepléseként a Polgármesteri Hivatal egy csodálatos képet kapott az örmény kisebbségtől.
Az ezt követő kulturális műsorban többek között fellépett Zárug Zita, aki istenes verseket szavalt el; Bíró Zsófi fuvolán játszott, Várnagy Katalin színművésznő egy prózával köszöntötte az ünneplőket, míg Avedikian Viktória énekművész a Szent, szent… című egyházi éneket illetve Komitasz gyűjtésében egy népi éneket adott elő.
A kertben zajló műsort követően a házban nyílt meg Zárai Lukács építész „Akvarellek” címmel a festményeiből álló kiállítás.
Zárai Lukács 1911-ben az erdélyi Baróton született: édesapja örmény, édesanyja székely származású volt. Mint építész 1941-től 1956-ig Budapesten dolgozott, ám az ekkori események miatt ezután építőipari kalkulátorként dolgozhatott csak. Így szabadidejében ecsetet ragadott és festeni kezdett: főként építészeti remekműveket (pl.Bazilika, Segesvári Szász Gimnázium), emberi arcokat, a természet szépségeit. Festőként közel 100 akvarellt és tanulmány rajzot készített. Éppen 20 évvel ezelőtt, 1985-ben hunyt el. A kiállítást emlékére fia, Zárai Lukács István és négy unokája ajánlotta fel.

A program örmény ételek bemutatójával, kóstolójával illetve kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Az ünnepen a XV. kerület részéről Podmaniczy Elek, önkormányzati képviselő, a Kőbányai Örmény Kisebbségi Önkormányzat részéről Bacsa Gyula, elnök vett részt.