Menu

Örmények kódexek miniatúrái

2005.12.07.

December 3-án a XV.kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat azon fotókiállításának adott otthont a Pestújhelyi Közösségi Ház, melyen az örmény kódexek miniatúráin ábrázolt, a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő bibliai jelenetekből látható válogatás.

A kiállítás hangulatát már a délelőtti kézműves foglalkozás megalapozta. A gyermekek karácsonyi ablakdíszt készítettek kartonból, gyertyát öntöttek, agyag karácsonyfa díszeket formáztak és angyalkát készítettek természetes anyagokból. A karácsonyi készülődésben az örmény kisebbségi önkormányzat meghívására a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ tanulói is részt vettek Gulyás Gabriella szabadidő-szervező kíséretében. A programon részt vevő gyerekek azok a diákok voltak, akik október 6-án Kiss Ernő örmény származású aradi vértanúról szóló emlékműsorban is szerepeltek.
-A kiállítás megnyitón először Gertner Ave Maria áriáját hallhatta a közönség Avedikián Viktória énekművész felemelő előadásában, majd Nuridsány Judit beszélt az örmény karácsonyról, az örmény vallási és kulturális élet nagy korszakairól: a kereszténység államvallássá tételéről ( i.sz.301), elsőként a világon az örmény írás megalkotásáról (i.sz.405 -Mestoc Mastoc tudós szerzetes), és arról a vele párhuzamosan kibontakozó páratlan tudományos és művészeti tevékenységről, amely az örmény kolostorokban, királyi és főúri udvarokban valamint a kolostorok mellett létrehozott egyetemeken a rákövetkező másfél évezredben a legfejlettebb nyugat-európai tudomány és művészet színvonalával vetekedett a történelem viharai ellenére is .
-A perzsák, görögök, partusok, rómaiak, arabok, törökök, barbár, pogány hódítók elsősorban kolostorokat, kolostor rendszereket, templomokat dúltak fel, romboltak le – tudták, hogy ezek a szellemi élet központjai-, szent könyveket, kódexeket, fóliánsokat elégették. Ám a szerzetesek, de az egyszerű nép is segített menteni, a menthetőt, de nagyon nehéz volt elrejteni bármit is, hiszen a pogány tengerben a keresztény nép védtelen maradt. Így felmérhetetlen érték pusztult el- fejezte be szavait Nuridsány Judit, majd ismét Avedikián Viktória hangja zengett fel, s az „Uram irgalmazz” című örmény egyházi éneket (sharakant) adta elő.
A kiállítás megnyitó ezután Áts József, a XV. kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnökének „tárlatvezetésével” folytatódott. Az elnök elmondta, hogy a kiállított 46 örmény kódexoldal-fotó csak önkényesen kiragadott része annak a termékeny munkának, amely a VI- XVIII. század között készült. A kéziratok olyan tömegét hozta létre ugyanis ezen időszak alatt, hogy a megmentett kéziratok száma is 20-25 ezerre tehető. Áts József beszélt a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő bibliai jelenetekről, így például arról is, hogy miért hangzott fel az Ave Maria (Üdvözlégy Mária)
-Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy
szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította:
„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” (Lukács 1,26-27.).
Az elnök beszélt az egyes történetekhez fűződő jelképekről, melyeket a képeken keresnünk kell: így pl.a Jézus megkeresztelése ábrázolásokon az Úr hangját az Úr égből lemutató karja jelzi:” Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”(Lukács 3,21-22.)
A megnyitó végén Gounod Ave Mariaja hangzott fel Avedikián Viktória előadásában. Az ünnepi pillanatokat követően étel és ital mellett folyt tovább a beszélgetés a vendégekkel, s a gyermekek számára a Mikulás is megérkezett.
A programon a XV. kerületi érdeklődők mellett távolabbról is érkeztek vendégek, így itt volt Dr. Fröhlich Ida örmény származású történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja, valamint a zuglói és kőbányai kisebbségi önkormányzatok néhány tagja.
A kiállítás anyagát Nuridsány Mimi, Nuridsány Judit és Áts József gyűjtötte, míg a kiállítást Nagy Edit, a Pestújhelyi Közösségi Ház munkatársa rendezte, melyet a művelődési intézmény első emeleti folyosóján tekinthetnek meg az érdeklődők.
Akik pedig a megnyitón nem vettek részt, azok számára a kiállított anyag mellett magyarázó szöveg segít belevágni a nem mindennapi szellemi kalandba.
A kiállítás létrejöttét a XV. kerületi Önkormányzat támogatta.