Őrizzük a bábjáték szeretetét
(képes beszámoló a cikk végén)

Reggel miután Pintér Zsuzsanna, a ház vezetője üdvözölt mindenkit- kezdetét vette a játék. Pestújhelyre az ország számos pontjáról ellátogattak a bábcsoportok, akik különböző technikákkal (botbáb, asztali- és kesztyű báb, marionett, fakanál, árnyjáték, bábpantomim) varázsolták el a házba látogató ovisokat és iskolásokat, valamint pedagógusaikat, kísérőiket.
Szépen szólt a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című népmese az esztergomi Hétszínvirág bábcsoport előadásában, a Holle anyó a szigethalmi Csengettyű bábcsoport játékában, míg A három kismalac és a farkas valamint A táncoló bárány című meséket a kaposvári Pillangó bábcsoport adta elő. Nagytakarítás a napnál- ez volt a címe a lajosmizsei Virágné Mujkos Erika asztali bábjátékának, míg Málé Miska menyegzőjét a halászi Marionett bábcsoport adta elő. Itt a kikelet címmel hagyományőrző játékot adott elő fakanálbábbal az érdi 7. számú óvoda bábcsoportja, míg a szegvári Kondacs Mihályné egy népmesét mutatott be Aki kutya akart lenni címmel. A szívtelen csigáról szóló mesét kesztyűbábbal adta elő az oroszlányi Hétszínvirág bábcsoport. Ugri meg Bugri kalandjait az újkígyósi Borostyán bábcsoport mesélte el.
A délelőtti játékok után az Országos Bábjátékos Egyesület javaslatára a Mészáros Vincéné emlékplaketteket adta át dr. Mészáros Balázs, az egyesület titkára és Urbán Gyula, az egyesület elnöke.
A díjátadó ünnepség elején Urbán Gyula Mészáros Vincénére emlékezve felolvasta azt a búcsúztatót, melyet Zsóka néni temetésén mondott el.
-Van valami szívszorítóan szép -ha egyáltalán lehet itt és most szépségről beszélnünk-, hogy egy pedagógustól ez alatt a bágyadt, őszi megnyugvás felé közelítő ég alatt búcsúzhatunk. Ó hányszor várhatta Zsóka néni ezt a nyár végi indulást, amikor az iskolák óvodák padjai megteltek ígéretes lelkecskékkel, végre megint elkezdődhetett, vagy folytatódhatott a Játék. A játék, amit a gyerekeken kívül senki se vett olyan komolyan, mint éppen ő. Az emberré válásnak és emberré maradásnak ezt a legtermészetesebb, ingyen való ajándékát annyira komolyan vette, hogy egy egész, immár teljességében lezárult életet szentelt neki. Kutatta a törvényszerűségeit, bizonygatta társadalmi hasznosságát, s közben egyre inkább meggyőződött arról, hogy a játék adományával sáfárkodnunk kell, mint a legnagyobb, legegyszerűbb dolgokkal világon, melyekkel az ember alanyi jogon rendelkezik. Ezért dolgozott ki különféle metodikákat a játékos kedv felébresztésére, s annak ébren tartására. És, több, mint valószínű, ez a felismerés -no meg egy szerencsés véletlen- vezethette el a bábuhoz, mely a maga valóságában nem csak az ember, hanem a játék „élő” szimbóluma is. 1947-ben rendeztek Kaposváron egy azóta legendássá vált bábtanfolyamot, melyen Zsóka néni is részt vett a férjével Dr. Mészáros Vincével.
És itt következhetett be az a szerencsés fordulópont, amikor a pedagógus végre, és idejében, megtalálta hűséges famulusát az oktatáshoz és a játékhoz.
Ettől kezdve szakmai, és magánélete töretlenül összeforrt a bábuval. Zsóka néni írói és oktatói munkásságát csakis ennek a magunk kitalálta, magunk csinálta ember emlékezet óta létező lényecske segítségével értelmezhető. Innen a főleg óvodásoknak írt, gondosan adresszált bábdarabok, jelenetecskék, és innen az a nemzedékek által rongyosra olvasott, könyvtárakból el-ellopogatott, melyet Dr. Szilágyi Dezsővel adott közre, s melynek a tartalma sokkal több gazdagságot rejt, mint, amit a címe sejtetni enged.
Zsóka néni munkásságára hamar odafigyelt a szakma, s így tartózkodó, finom személyisége sok évtizeden keresztül gazdagított bennünket. Szellemiségének hatása túl sugárzott az ország határain is; ezért választotta az UNIMA dísztagjai sorába.
Boldog ember lehetett, hisz a 85. születésnapján több szakma -bábosok, pedagógusok- ünnepelték bensőségesen, s az akkor jelenlévők között szép számmal akadtak olyanok is, akiket ötven évvel azelőtt kezdett el oktatni.
Most ez a vendégsereg kibővül. Idegyűltek köréd- ugye látod?- a kukoricacsuhéból készített borzas hajú csutkababák, a gesztenyéből, gyufaszálakból eszkábált ökröcskék és kiscsikók, a színes papírokból kivágott, egymás kezét világ végéig szorongató, megszeppent óvodások, a felfújt papírzacskókból ügyeskedett, retteneteskedő, ártatlan ördögöcskék, s a fakanalakból varázsolt bandzsa angyalkák.
Úgy, hogy nem leszel egyedül az úton, a minden emberi lelkek útján, ők a halott anyagból szakítottak veled lesznek örökké, hisz létük most már végtelen, akárcsak a tiéd- mondta.

Urbán Gyula szavait követően pedig a díjak átadására került sor. S hogy kik vehették át ezt a szakmai díjat? Gráczol Béláné, Lovas Józsefné, Dr. Krausz Ignácné.

Gráczol Béláné Mária

1980-ban végzett a Soproni Óvónőképző Főiskolán, innen vitte magával a bábjáték szeretetét a Halászi Napköziotthonos Óvodába, ahol az óta is dolgozik. Tavaly múlt 20 esztendeje, hogy megalakították az óvoda bábcsoportját, amelynek 1997-től ő a vezetője. Kolléganőivel együtt arra törekszenek, hogy minél többen megismerhessék a báb adta lehetőségeket. Az óvodán belül természetesen sokat báboznak a gyerekeknek és a gyerekekkel, de szívesen mennek szerepelni is bárhova, ahová meghívják őket.
Gráczol Bélánét 1998-ban megválasztották az óvodai munkaközösség vezetőjének. Bábos és hagyományőrző tevékenysége, amit 1986 óta szaktanácsadóként folytat ma már az egész megyére kiterjed.
1987-ben különös szerencse érte őket, de nem csak őket, hanem az egész bábos társadalmat.
Az itt ma jelenlévők közül többen emlékeznek arra, hogy azóta sajnos eltávozott nővérem, Mészáros Emőke bábtörténész milyen diadalittasan újságolta, hogy Halásziban egy padláson megtaláltak egy helyi bábos, Méry Vince teljes bábos életének rekvizitumait, és a kolléganő felújította és használatba vette a régi marionett figurákat, hirdetvén az élő bábtörténet dicsőségét. A padlástérben állandó bábkiállítást rendeztek be, és minden lehetőt megtesznek,
hogy minél többen megismerjék a nagy elődök neveit és bábdarabjait. 1992-től minden évben megrendezik az immáron hagyományos Méry Vince Bábos napot, ahol a hazaiakon kívül már szlovákiai felnőtt- és gyermek bábcsoportok is rendszeresen részt vesznek.
Gráczol Béláné törekvéseit illetően a saját szavait idézem: Szeretnénk átadni azt a szeretetet, örömet a gyerekeknek, amit nekünk okoz a közös munka, a közös bábjátszás.

Dr. Krausz Ignácné

Róla azon kívül, hogy nyugdíjas óvodapedagógus, elmondhatjuk, hogy saját életútját tekintve többszörös, másokét tekintve pedig sokszoros pályamódosító.
Pályamódosítás révén, 1974-ben kezdett óvodában dolgozni, a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolát munka mellett végezte. Élete ettől kezdve kapcsolódott össze a bábjátékkal. 1987-ban újabb pályamódosítással a Magyar Vöröskeresztnél vállalt munkát, majd 1988-ban visszatért az óvónői pályára, s egyúttal nekiveselkedett és elvégezte az óvónőképző intenzív harmadik évfolyamát.
Azon túl, hogy mindennapos pedagógiai munkájában színvonalasan és eredményesen alkalmazta a bábot – amit szerencsére elég sok kolléganőről elmondhatunk – Krausz Ignácné rendelkezik még néhány kevésbé gyakori tulajdonsággal és ezzel összefüggő érdemekkel is.
Ennek alátámasztására szeretnék idézni egy részletet saját szakmai önéletrajzából:
Szerencsére nagy, 30 fős kollektívában dolgoztunk, így minden feladatra volt vállalkozó, volt ki az ötleteket hozta az előadandó darabok válogatásában. Technikai érzékkel megáldott kolléganőink a színpadkép kialakításában jeleskedtek. Sok ügyes kezű hölgy a bábok
elkészítésében segített. Muzikális, dalos kedvű társaim pedig a zenét csempészték a darabokba, sőt mindig szerepelt egy-két kifejezetten zenére előadott bábjelenet is a repertoárunkban. Ennyi szerencsés energia együttállásánál, szinte természetes volt, hogy kifelé
kacsintgattunk, így jelentkeztünk az országos bemutatkozásra, két alkalommal is.
Ezek az idézett sorok azt mutatják, hogy a kolléganő rendkívül jó érzékkel megtalálta a módját, hogy másokat, akik egészen különböző érdeklődéssel és adottságokkal rendelkeztek, hogyan vonhat be egy közös alkotó folyamaton keresztül a bábok varázslatos világába.
Tömör jellemzésére a Bábjátékos Egyesület egyik választmányi tagjának szavait idézem:
Dr Krausz Ignácné túl azon, hogy mindennapos pedagógiai munkájában alkalmazta a bábot, és erre serkentette óvónő társait, rendszeresen rendezett szűkebb pátriájában magas színvonalú óvónői bábos találkozókat. Személyisége – mint a tyúkanyóhoz siető csibéket – úgy vonzotta a térség óvónőit, hogy a találkozó kedvéért azok is bábozni kezdtek, akik eladdig bábot nem is láttak. A bevezetőmben ebben az értelemben neveztem őt – amit remélem, nem vesz tőlem zokon – a mások életére is kihatóan sokszoros pályamódosítónak.
Pályafutásának egyik kiemelkedő állomása volt a Pakson 2003-ban hét csoport részvételével megrendezett regionális bábos találkozó, amelynek szervezését már nyugdíjasként, a hagyományteremtés szándékával végezte. Nem kevés érdeme fűződik ahhoz, hogy a
bábozás már visszavonhatatlanul részévé vált volt óvodai munkatársai mindennapi mun-kájának és életének!

Lovas Józsefné ny. óvónő, az Erdélyi Gyülekezet főgondnoka.

És ezzel meg is jelöltük azt a két különböző területet – az óvodát, és a református egyházat – amelyek keretében a Magyar Bábjátékos Egyesület által Mészáros Vincéné Díjjal elismerni kívánt bábos munkásságát kifejtette, illetve jelenleg is folytatja.
Lovas Józsefné 1975-ben végzett bábszakkör vezetői tanfolyamot. Első mestere Séd Teréz volt. A bábkészítés terén Kissné Polyák Erzsike nyomdokába lépve tette meg az első lépéseket, majd egyre inkább saját tervei alapján dolgozott. A bábos irodalmat, cikkeket és darabokat illetően sokat merített Dr. Mészáros Vincéné munkásságából is. Az óvodában rendkívül sokrétűen és eredményesen használta a bábjátékot. Óvónői munkásságának bére -saját szavai szerint- a gyerekek öröme és ragaszkodása volt.
Bábos működésének az óvodán kívül másik fontos színtere a református egyház. A Szilágyi Dezső téri közösségben 10 éven keresztül a gyerekek hitoktatójaként bibliai alakokat és jeleneteket megelevenítésére használta a bábokat.
Lovas Józsefnéről tudnunk kell, hogy néhai férje Beregszászról, ő maga pedig Erdélyből származik. Kolozsváron született, családját 1948-ban sodorta át az országhatár innenső oldalára a történelem vihara. Nem vált hűtlenné a gyökereihez.
Egyik alapítója és főgondnoka a református egyház keretén belül 17 évvel ezelőtt áttelepültek által életre hívott Erdélyi Gyülekezetnek, amely Kőbányán működteti a Reménység Szigete karitatív és kulturális központot. A Gyülekezet egyik fontos célja a határon túli magyar kulturális intézmények -ezen belül kiemelten az óvodák- támogatása. Ez a támogatás részben pénzbeli, de magában foglalja eszközök, felszerelések, bábok ajándékozását is. De ennél sokkal fontosabb a lelki támasz, és az ismeretek átadása, a bábos képzés és
továbbképzés, többek között az 5 évvel ezelőtt beindít és neves főiskolai előadók közre-működésével folytatott 10 napos nyári óvónői szakkonferenciák.
Különösen elismerésre méltó Lovas Józsefnénak az a missziós tevékenysége, hogy fáradtságot nem kímélve kész elutazni sokszor innen 500-800 kilométerre fekvő – a ma Romániához, Ukrajnához, Szlovákiához tartozó településekre, és ott előadást, illetve 1-1 napos bábmódszertani foglalkozásokat tartani. Ez az a munka, amit talán édesanyám is a legtöbbre értékelne, hiszen ne feledjük, ő is erdélyi születésű, és a határon túli testvéreink sorsát ő is a szívén viselte. Ezért az ő nevében is -meg az Egyesület nevében is – köszönetet mondok- mondta Mészáros Balázs.

Rövid ebédszünetet követően folytatódtak a bábjátékos előadások.
Az állatok nyelvén tudó juhász című mesét marionett bábbal a dorogi Makk Marci bábcsoport, a Télapó és ezüstmackó című asztali bábjátékot a répcelaki Ribiszke bábszínház, míg az Ugri meg Bugri című mesét a keceli Hétszínvirág bábcsoport adta elő. Forró vizet a kopaszra!- a jól ismert mesét a nagykanizsai Vackor óvoda bábcsoportja mutatta be, majd a Meseláda Bábcsoport mutatkozott be. Záró programként A szerelmet tanuló juhászlegény című pajzán népmeseét mutatta be kesztyűbábbal az oroszlányi Hétszínvirág bábcsoport.
Az egész napos program szakmai megbeszéléssel, értékeléssel fejeződött be. A szakmai tanács tagja volt Urbán Gyula mellett Giovannini Kornél, a Budapest Bábszínház művésze és Séd Teréz, Csokonai-díjas képzőművész, bábpedagógus.
A programot a XV. kerületi Önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Civil Alap támogatta.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)