Menu

Önkormányzati támogatás a kerületi civil szervezetek számára

2021.04.15.

2021-ben 10 milliós keret áll rendelkezésre.

A kormányzati elvonások miatt a tavalyi 15 milliós keretet csökkentve, az önkormányzat 2021-ben 10 millió forinttal támogatja a kerületben működő egyesületeket, alapítványokat.

A képviselő-testület már 2020-ban döntött arról, hogy egyszerűsödnek a pályázati feltételek, ezen belül is a beadandó dokumentumok köre. Így például nem kell benyújtani a szervezet alapszabályát, amennyiben azt az elmúlt három évben érvényes pályázathoz már csatolták, és a pályázó nyilatkozik arról, hogy annak tartalmában változás nem történt.

A támogatás célja a kerületben található, tevékenységet itt folytató civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának a segítése, az önkormányzattal való partneri kapcsolat előmozdítása. Az a pályázó támogatható, amelyet legalább egy éve nyilvántartásba vett a bíróság, székhelye, telephelye a XV. kerületben található és ott rendszeres tevékenységet fejt ki. Arról is nyilatkozni kell, hogy a támogatást a kerületben működő szervezeti egység részére használják fel.

A támogatandó tevékenységek között van – a teljesség igénye nélkül – rendezvények, kirándulások szervezése, egészségügyi tevékenység, egészséges életmód népszerűsítése, gyermektáboroztatás, gyerekek közösségi életre nevelése, kulturális és közművelődési tevékenység, hagyományőrzés, illetve a természeti és épített környezet védelme, továbbá szociális, karitatív tevékenységek, esélyegyenlőségi programok és az önkéntesség előmozdítása. Kizárólag személyes jelenlétet igénylő programok támogathatók, így például online rendezvényekre nem lehet pályázni.

A részletes kiírás ITT tekinthető meg.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. május 3-tól (hétfő)  2021. május 21-ig (péntek) 12 óráig

 

A pályázat benyújtásának módja:

  • Levélben: a polgármesternek címezve a Polgármesteri Kabinet részére megküldve (1153 Budapest Bocskai u. 1-3.)
  • E-mailben: polgarmesterikabinet@bpxv.hu

A támogatás összege:

pályázatonként legfeljebb 400 ezer forint összegű támogatást lehet igényelni. Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be.
A pályázatok elbírálása: a támogatásokról a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül dönt a polgármester a (Civil) Tanácsadó Kollégium javaslatai alapján.

Részletes információk, dokumentumok

(D.I.)