Menu

Önként és Dalolva

2011.08.26.

Gondolom, sokan emlékeznek vissza a táborokra, a tábortűzre, amely mellett olyan jó volt énekelni, melyet egy szál gitárt pengetése kísért. Lehet, hogy ez a hangulat újból megérinthet bennünket? Talán, igen. Akár néhány óra múlva. Hiszen, a július eleji programot követően augusztus 26-án ismét egy ilyen nap lesz. A találkozó helyszíne a Pestújhelyi Közösségi Ház kertje.

De mi is volt az előzménye ennek a programnak, amely a remények szerint a továbbiakban is folytatásra érdemes lesz?
Történt ugyanis úgy 2011 elején, hogy egy születésnapi partira az ünnepelt – zene- és énekkedvelő lévén – meghívta néhány régi zenész barátját és felkérte őket, járuljanak hozzá az est jó hangulatához némi gitározással, énekléssel. Pontosabban a nem titkolt cél az volt, hogy akár közös éneklés is kialakuljon, és az akusztikus gitárok mellett a vállalkozó kedvűek akár be is szálljanak mindenféle ritmushangszerek ütögetésével.
A buli annyira jól sikerült, hogy többekben – a szülinaposban, a zenészekben, a vendégseregben – is felmerült: legyen folytatása a dolognak. Hamarosan a helyszínt is megtalálták, bent a XIII. kerület közepén, ahol havonta egyszer összejön a csapat és ÖNKÉNT ÉS DALOLVA eltölt néhány órát a kedves érdeklődőkkel.
Ám miért kellene nekünk odautaznunk, ha itt a XV.kerületben is együtt tudunk dalolni, vagy akár egymás programját kiegészítve itt is, ott is gitározhatunk, dalolhatunk, ülhetünk a tábortűz mellett?
Így tehát mindenki jöjjön, aki a régi tábortűzi közös éneklések hangulatát szeretné felidézni, aki akár csak magában dúdolgat és a térdén veri a ritmust, de azok is jöjjenek, akik énekhangjukkal vagy hangszeres játékukkal csatlakoznának az állandó zenész-énekesekhez (Kőrösi Gábor, Suhajda Attila, ifj. Vitányi Iván), ugyanis az éneklés alapját a zenészek akusztikus hangszere szolgáltatja (gitárok, szintetizátor, kisebb ütőhangszerek).
Találkozó: augusztus 26. 19-22 óra között a Pestújhelyi Közösségi Ház kertjében, ahol a tábortűz mellett szalonnasütés is várja az igazi ínyenceket.