Menu

Oktatásunk 40 éve

2009.11.06.

A László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Lila Galériája ad otthont ezekben a napokban az Oktatásunk 40 éve című kiállításnak, melynek megnyitó ünnepségén a rendezvényhez kötődő pályázat díjkiosztójára is sor került.

A programon a városvezetés (Hajdu László polgármester, Király Csaba és dr. Pálinszki Antal alpolgármesterek) mellett Tóth Imre önkormányzati képviselő, valamint az éppen a kerületben tartózkodó bécsi testvérvárosi küldöttség tagjai is jelen voltak.
A megjelenteket Backné Kremm Andrea köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy Valló Péter az Együtt Újpalotáért Egyesület elnöke megkereste a a 40 éves Újpalota jegyében rendezendő iskolatörténeti kiállítás, valamint az ehhez kapcsolódó több területet érintő pályázat gondolatával.
-Sokszor volt az elmúlt időszakban is e falak között, a Lila Galériában kiállítás, így nagyon szívesen segítettünk az elgondolás megvalósításában- hangzott el, majd a diákok műsorával folytatódott a program. Újpalotáról hangzott el két vers, melyet Keresztes Ágnes, illetve Kukléta Mária írt, valamint zongorán felcsendültek Chopin dallamai is.
E rövid műsort követően Valló Péter szólt néhány gondolatban a kiállítás létrejöttéről.
– Újpalota idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját. E jelentős évfordulóról a kerületi Önkormányzat és az újpalotai civil szervezetek rendezvények sorozatával kívántak megemlékezni Az Együtt Újpalotáért Egyesület természetesnek találta, hogy ebből a rendezvénysorozatból nem hiányozhat az egyik legfontosabb, a mindenki életét döntően befolyásolni képes tevékenység, az újpalotai oktatási-nevelési intézmények életének és munkájának bemutatása. E cél érdekében kezdeményeztük az „Oktatásunk 40 éves” című kiállítást és kértük fel az újpalotai oktatási-nevelési intézményeinket a kiállításon való bemutatkozásra.
A kiállítás megvalósult, köszönet érte. A kiállítás kiváló alkalmat jelentett a gyerekeink Újpalotáról alkotott véleményének, kötődésének megismerésére és megismertetésére is. Ezért került kiírásra számukra az „Otthonunk Újpalota” című, hét alkotói kategóriás pályázat. A pályázatra beérkezett több mint kettőszáz pályamű megmutatta az oktatási-nevelési intézményeinkben – a nehéz gazdasági viszonyok ellenére – folyó munka magas színvonalát és gyerekeik kötődését otthonunkhoz, Újpalotához. Köszönjük nekik! Köszönjük nekik azt az áldozatkész munkát is, amelyet a kiállítás, és a pályázat sikeres lebonyolítása során végeztek. Köszönjük továbbá az Önkormányzat, a könyvkiadók és a többi támogatóink segítségét, akik nélkül ma nem nyithatnánk meg kiállításunkat- mondta.
A kiállítást dr. Pálinszki Antal alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy az egész élete a kerülethez köti.
-Palotai vagyok, és Újpalotán itt élek a kezdetektől. Együtt lélegeztem, lélegzem a lakóteleppel- mondta, majd szólt arról, hogy a mi kerületünkben országos szinten is kevés olyan oktatási rendszer működik, ahol az óvodától az érettségiig eltölthetik tanulmányi idejüket a gyermekek.
-Érdemes visszatekinteni az elmúlt 40 évre, ám tudni kell, nemcsak múltunk volt, hanem van jelenünk, és lesz jövőnk is- mondta az alpolgármester, majd Hajdu László polgármester adta át az elismeréseket a pályázat díjazottjainak.

Óvodások (rajz kategória)
Szabó Renáta Száraznád NOK Molnár Viktor u-i Óvoda
Kiss Emma Hártyán NOK
Baschan Dominika László Gy Gimn, Ált. Isk. és Óvoda/Páskom/
Drenics Boglárka László Gy Gimn. Ált. Isk. és Óvoda/Kavicsos/
Parlagi Róza László Gy Gimn. Ált.Isk. és Óvoda /Kavicsos/

Általános iskolások: (1-4. évfolyam) (rajz kategória)
Nagy Fanni László Gyula Gimn. Ált.Isk. és Óvoda
Kovács Fanni Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskola
Soós József Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskola
Ágoston Daniella László Gyula Gimn.Ált. Isk. és Óvoda
Lauber Dóra László Gyula Gimn.

Általános iskolások: (5-8. évfolyam) (rajz kategória)
Gönczi Bianka Hártyán Nevelési Oktatási Központ
Homoki Dominik László Gyula Gimn. Ált.Isk. és Óvoda
Völgyesi Viktória Hártyán NOK
Fehér Dániel Hubay Jenő Alapfokú Műv.lsk
Kopp Krisztina László Gyula Gimn.

Általános iskolások: (5-8. évfolyam) (irodalom kategória)
Böröcz Bence Hártyán NOK
Kukleta Mária László Gyula Gimn. Ált. Isk. és Óvoda
Csöndes Dániel Hártyán NOK
Finta Dániel Hártyán NOK
Nagy Nikolett Hártyán NOK

Középiskola (rajz kategória)
Bogdány Barnabás László Gyula Gimn.
Kovács Viktória László Gyula Gimn.
Gaál Mónika László Gyula Gimn.
Zima Richárd László Gyula Gimn.
Marinka Judit Emese László Gyula Gimn.

A jutalmak átadását követően Valló Péter emléklapot adott át azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelkedő segítséget nyújtottak a kiállítás létrejöttében. Emléklapot vehetett át a Bethlen Gábor Szakközépiskola, Hartyán NOK, Kontyfa Középiskola, Száraznád NOK, László Gyula Gimnázium.
-A László Gyula Gimnázium volt az az intézmény amely az első pillanattól fogva támogatta az ötletet, felkarolta a rendezvényt. Külön köszönet érte- mondta Valló Péter, majd arra biztatott mindenkit, hogy nézzenek körbe a kiállításon, amely az elkövetkező hetekben látogatható.