Menu

Nőnap alkalmából mezítláb a parkban

2007.03.12.

Természetesen, nem arról van szó, hogy nőnap alkalmából a hölgyek a parkban sétáltak mezítláb. Inkább arról, hogy március 6-án a Nemzetközi Nőnap alkalmából az Ady Művelődési Házban a XV. kerületi Önkormányzat vendégül látta a kerületben élő valamint a hivatalban dolgozó nőket egy-egy színházi előadásra.

Ugyanis ezen a napon délelőtt és délután Neil Simon: Mezítláb a parkban című három felvonásos vígjátékán nevethettek a hölgyek.
A délelőtti programra ellátogatva az előadás előtt Hajdu László polgármester köszöntötte a hölgyeket.
-A fiatalemberek nevében szeretnék átadni egy ajándékot: egy előadást- mondta. Kedves Hölgyek! Otthon kisebbségben élek, hiszen 2 lányom van és a feleségem. De ez nem olyan rossz, nagyon jól elviselem- mondta nevetve. Azok a férfiak, akik maguk mellett tudhatnak egy hölgyet, azok boldogok. S mi lenne velünk, ha nem lennének velünk? Nagy hátrány lenne: asszony, nagymama, lánygyermek nélkül.
A polgármester a jó hangilatot fokozva mesélte el, hogy ugyan a paprikás krumplit jól készíti el, de a porszívózás alól fel van mentve, mert mindig újból kellett porszívózni utána. De természetesen vannak olyan férfiak is, akik jól sütnek, főznek Azonban mellettük is szükség van egy jó anyósra, egy jó menyre.
-A kerületi képviselő-testület és a polgármesteri hivatal nevében virág helyett a hölgyek fogadják sok szeretettel a mi ajándékunkat: ezt a kedves színdarabot. Kívánom, hogy mi férfiak legyünk egy kicsit jobbak, s kívánom, hogy sokáig legyenek a nők a társainak. Hiszen mi szeretjük őket!- mondta Hajdu László, majd a Körúti Színház társulatának előadásában színre került Neil Simon: Mezítláb a parkban című darabja, melyet Galambos Zoltán rendezett.
S hogy miről is szól a darab?
Corie (Sztankay Orsolya) és Paul (Kautzky Armand) fiatal házasok: a szállodai mézesnapok után beköltöznek saját bérleményű lakásukba, hogy elkezdjék közös életüket. A fiataloknak nem csupán egymás különböző életstílusával kell megküzdeniük, hanem Corie magányosan élő, minden lében kanál mamájával (Vándor Éva), a ház és a lakás furcsaságaival is. No és egy különös szomszéddal (Koncz Gábor), aki mindenkinek udvarol…
A telefonszerelő szerepében Király Adriánt, míg a hordár szerepében Lipták Pétert láthattuk.
A darab nagy sikert aratott, s vastapssal hívta vissza a szereplőket a darab végén a közönség.
Két nappal később pedig a Csokonai Művelődési Házban került sor a nőnapi ünnepségre, melyen Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, országgyűlési képviselő szólt a hölgyekhez:
-Ez a szeretet napja, amikor is még jobban figyeljünk egymásra! S ne csak a nőnapon gondoljunk a szeretetre, hanem az év többi napján is- mondta többek között, majd az ajándékműsor keretében Dankó Zsolt és Pirgel Dávid a Vasutas Zeneiskola volt növendékei, valamint táncosok léptek a színpadra köszöntve a széksorokban helyet foglaló hölgyeket és hozzátartozóikat.