Menu

Ne csak négyévenként beszéljünk az emberekkel

2002.06.02.

Megkérdeztük Medgyessy Pétert: „Mit üzenne a Városházi Naplón keresztül Rákospalota, Pestújhely és Újpalota polgárainak, mit tartana a legfontosabbnak elmondani számukra?”

– Először is őszinte köszönetemet fejezem ki azért a komoly támogatásért, amellyel kormányváltó erőinket hozzásegítették a győzelemhez. Nagy jelentőségű, óriási kerület az önöké, amelynek nemcsak a főváros, de az ország életében is fontos szerepe van. Súlyának megfelelően kiemelten kell kezelni a további munkalehetőségek megteremtését éppúgy, mint az igazán impozáns fejlődést mutató területeket megnyugtató módon ellátó közlekedési infrastruktúra kialakítását.
Mindent megteszünk azért, hogy a jövőben ne legyen semmiféle ellentét a kormány és az önkormányzatok között. Szeretném garantálni, hogy az általam vezetett kormány mindig az önkormányzatok által megfogalmazott célkitűzésekre és nem a politikai színezetükre figyel majd. Hiszen az ország közösen kitűzött céljainak megvalósításához a kormány is számít az önkormányzatok erejére, tapasztalatára.
„Kerületünk képviselője Hajdu László egyúttal a polgármester is. Milyen segítségre számít tőle a kormányzati ciklus idején az előbb említett célok minél hatékonyabb támogatásaként?” – kérdeztük Medgyessy Pétert.
– A legnagyobb segítség az, ha továbbra is fenntartja, ápolja az élő kapcsolatait az emberekkel. Nagyon nem jó dolog az a politikában, ha a művelőinek csak négyévenként jut az eszébe megszólítani a választópolgárokat, az embereket. Elbeszélgetni velük, megkérdezni, hogyan is látják a világot, mit tartanak rossznak, hol és min kellene változtatni. Azt hiszem az emberekhez a legközelebb e tekintetben az önkormányzat és annak általuk választott vezetője a polgármester áll. Az élő, folyamatos kapcsolattartás révén pedig még időben világossá válik a politika számára is, hogy hol kell korrigálni, változtatni, mit kell jobban csinálni. Mindezt nyugodtan a politika „létkérdésének” is nevezhetjük…