Nagy mesterek nyomában
Bár édesanyja műszaki pályára szánta, Szabó Dávid festőművész már kisgyerekként is a festészettel szeretett volna foglalkozni. Ez az indíttatás cseppet sem meglepő, annak fényében, hogy édesapja, a fiatalon elhunyt Szabó Lóránd építész is (akinek nevéhez az ország több templomának tervezése fűződik) kitűnő rajzoló volt, sőt iparművészként templom-berendezést, miseruhát is tervezett.
-Emlékszem, annak idején az elemiben megkérdezték mindenkitől, mi szeretne lenni, s én azt válaszoltam, festőművész. Nem igazán tudtam még, hogy az mi, de azt mondtam. Már apró gyermekként is sokat rajzolgattam. A műszaki pályából nekem annyi jutott, hogy a Gépipari Technikumot abszolváltam, de rögtön utána a Képzőművészeti Főiskola következett, amit 1959-ben végeztem el. Mesterem Bernáth Aurél volt, valamint Barcsay Jenő az anatómia, és Végvári Lajos a művészettörténet tanára, akiknek sokat köszönhetek.
Műveinek témái változatosak, van hogy valami megragadja, s abból születik festmény, de készülnek képek kifejezett elhatározásból is. Ilyenek például a hollós képek, amelyek egy sorozatnak a részei. A sorozat kilenc darabból áll, és a tél arcait hivatott bemutatni.
– Bernáth Aurélnak a Tél című festménye adta az ihletet. A télnek ezer arca van, ebből a sokszínűségből igyekszem megragadni párat. Kedvenc évszakom, József
Attila szavaival, „legszebb a tél”. Az évszakok közül talán az ősz az, amelyik még megérint. A tavasz túl dinamikus, a nyár pedig számomra majdhogynem unalmas.
Festményeit nem eladásra készíti, mindegyikre saját gyerekeként tekint. Nem célja, hogy gyakran szerepeljen a nyilvánosság előtt. A kiállításokra mindig nagy odafigyeléssel választja ki műveit. Legtöbb képét bemutató kiállításra a kőbányai Pataki Művelődési Házban került sor, ahol több mint 80 festményében gyönyörködhettek a látogatók.
Nemrégiben rendezték meg a Rákospalotai Múzeum kertjében a kerület művészeinek egynapos szabadtéri kiállítását, amin részt vett, és ahol az önkormányzat megvásárolta egyik alkotását a leendő kortárs képzőművészeti gyűjtemény számára.
– Egész életemben keveset szerepeltem, nem szeretek szerepelni. Soha nem törekedtem eladásra, nem dolgoztam megrendelésre. Nem tartoztam azok közé, akik hetente festettek a Képcsarnoknak, én abból nem kértem. Ebben soha nem akartam részt venni, bizonyos ízléseknek megfelelni.
A festészet mellett – mely mindig elsődleges helyet foglalt el az életében – egyéb tevékenységekben is kipróbálta magát. Húsz évig szőlőt termelt a Balaton-felvidéken, amely egy időben a megélhetését is biztosította. Később kaktuszokkal foglalkozott, impozáns kaktusz gyűjteménnyel büszkélkedhet, majd pedig a régészet volt a szenvedélye. Szobáját több általa rekonstruált őskori lelet díszíti. Repülőmodellezéssel is foglalkozott. Nagy szenvedélye a zene, harmincöt évig játszott kürtön.
– Több szimfonikus zenekarban játszottam. A Kis- MÁV Zenekar, amely a MÁV Zenekar nyugdíjasaiból állt össze, rendszeresen koncertezett, bérletes előadásai voltak. A koncertekre heti kétszer próbáltunk. De hosszú ideig zenéltem a Műszaki Egyetem Szimfonikus Zenekarában is.
Szabó Dávid visszavonultan, csendes nyugalomban él rákospalotai házában. Tősgyökeres rákospalotai, jelenlegi otthonától pár utcányira született, s két éves volt, mikor a család átköltözött abba a házba, ahol most lakik. Közel a nyolcvanadik életévéhez kiváló testi és szellemi egészségnek örvend. Barátai gyakran felkeresik, ők azok, akik segítenek neki a kiállítások megszervezésében is.