Menu

Múzeumi este-csendes ihletettséggel
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.04.23.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. S több szempontból is. Pénteken este a Rákospalotai Múzeumban az elmúlt hónapban útjára indított Múzeumi esték sorozat folytatásaként Dömötör László költő, képzőművész házigazdaként idézte egybe a zenét, az irodalmat és az origamiművészetet.

S hogy miért kezdtem úgy soraimat, hogy sírnék meg nevetnék? Mert, bár olyan sokan ellátogattak a rendezvényre, hogy még a pótszékek, s a kiállítóterem szomszédos helyiségének befogadóképessége sem volt elég ahhoz, hogy a látogatók mindegyike az est minden pillanatát élvezhesse, ám a hangulat csendes megemlékezéssel párosult. Ugyanis, a kiállításon alkotásaival, műveivel résztvevő origramiművész, Horn Ákos már nem lehetett jelen. Éppen két héttel korábban, április 5-én, 36 évesen egy súlyos betegséget követően elhunyt. Épp az ő emlékére is érkeztek barátok, ismerősök, rokonok, hiszen a fiatalembert sokan ismerték és szerették, hiszen amellett, hogy gépészmérnöki diplomával rendelkezett többek között a Testnevelési Egyetemen az elsők között végezte el a snowboard oktatói képzést, s megszervezte a Pingvin snowboardiskolát. Ám emellett az origámival is olyan szinten foglalkozott, hogy új modelleket, figurákat alkotott, színházi díszletet készített. Munkáival, alkotásaival számos nemzetközi szabadalmi kiállításon vett részt, s számtalan díjat nyert a CD-t kiemelő papíralapú tokkal (Genfben és Nürnbergben ezüstérmet, Brüsszelben aranyérmet, Barcelonában különdíjat), s mindeközben még a japán császár számára is alkotott egy bonbont kiemelő dobozt. S akkor még a könyvírásról, s a Mozgássérültek Intézetében való tanításáról nem is beszéltem. Utóbbi helyszínen a középiskolás mozgássérülteket korrepetálta, s ők még ide Pestújhelyre is eljöttek?emlékezni tanítójukra, oktatójukra.
Horn Ákosra emlékezve a múzeumban a program elején Dömötör László egy haikuját, majd egy versét olvasta fel, majd az alaphangulatot fokozva Wittek Béla szitár- és gitárművész segített zenéjével ahhoz, hogy legalább képzeletben megidézhessük az origamiművészt. Az est folyamán Szathmári Botond orientalista filozófus, író verseit is hallhatta a közönség, majd az épület másik oldalán található kicsiny kiállítóteremben csodálhatta meg mindenki Horn Ákos művészi remekeit.
A kiállítást május 14-ig minden érdeklődő meglátogathatja a múzeumban (Pestújhelyi út 81.) Érdemes!

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló