Menu

Múltunkról és jövőnkről

2004.10.11.

Október első keddjén tartotta a Nyírpalota Társaság az őszi időszak első összejövetelét az Újpalotai Közösségi Házban.

A beszélgetés elején Péterfi Ferenc összefoglalta röviden a társaság fennállása óta történteket: több alaklommal műhelybeszélgetésekre került sor, volt nyilvános fórum a szelektív hulladékgyűjtésről, a városfejlesztés lehetőségeiről, a helyi könyvtár bővítésének, új épületbe való költözésének módjáról, illetve az idősödő korosztály (úgy nevezett harmadik életkor) gondjairól, problémáiról. Ezeken az összejöveteleken mind-mind a társaság tagjai vendégeket hívtak meg, akikkel az adott problémáról lehetett beszélgetni. Két kiadvánnyal is jelentkezett a Nyírpalota Társaság a Toronyhírrel karöltve- az egyik a gyerekek történeteiről szólt, melyeket szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak Újpalota történetéből illetve saját gondolataikat is megfogalmazhatták mindebben illusztrálva rajzokkal. A másik kiadvány pedig a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos teendőkről, feladatokról szól. A legfrissebb kiadvány pedig a Toronyhír különkiadása, amely az úgy nevezett harmadik életkorban lévőknek ad segítséget. A kiadó szándéka: energiát meríteni ebből a korosztályból a magunk javára. Készült egy társadalom statisztikai elemzés Újpalota lakosságának összetételéről és a jövőképről. Emellett a társaság elindította azt a beszélgetés-sorozatot, melyre minden alkalomra 2-3 önkormányzati képviselőt is elhívott, hogy beszéljenek saját területükről és arról, hogy milyen segítséget tudna nyújtani a társaság nekik. A másfél év alatt több beadvány, tárgyalás, kezdeményezés is született.
A társaság megbeszélésén szó volt arról is, az önkormányzat létrehozta a Civil Stratégiát s ennek segítésére a Civil Tanácsot, melyet a kerületi civil szervezetek képviselőiből 8 fő képvisel. Nem lehet kötelezni a civil szervezeteket, hogy mindenki írja alá ezt az anyagot- hangzott el-, hiszen nagyon fontos egy-egy szervezet jellege is.
Ezután az elkövetkező időszak teendőiről esett szó: Tepliczky Miklós, a Palotai Polgárőrség elnöke megemlítette, hogy jó lenne a bűnmegelőzésről, a vagyonvédelemről, a környezetvédelemről szót ejteni. Elhangzott az is, hogy a fiatalok számára egy igazi közösségi helyiség nem lenne rossz, erről is jó lenne elgondolkodni. Szabó Adél arról beszélt, hogy ismét jó lenne feléleszteni a Szilasparki Családok Egyesületét, amit már nagyon tervez. Várhelyi Gábor, a Segítsd az Iskoládat Egyesület vezetője viszont arra próbált rávilágítani, hogy a tett sokkal fontosabb, mint az elmélkedés. Báthory Erzsit a felvetett gondolatok mellett a városrész jelene és jövője izgatja. Az, hogy mitől lesz egy város város? Kelemen Árpád, az ÚKH intézményvezetője elmondta, hogy a tavasszal meghirdetett fotópályázatra 800 fotó érkezett 40 pályázótól, s a kiállítás mindebből az ANNO 2004. novemberi programjában lesz. Emellett javasolta, hogy jó lenne, ha a helyi szervezetek, iskolák segítségével decemberben egy fenyőfát állíthatnának a Fő térre, ami egy igazi közösségi tevékenység lehetne. A gondolatokat továbbvíve Péterfi Ferenc a tervek közé sorolta, hogy elgondolása szerint lehetne a különböző célcsoportokat megkeresve felkérni őket arra, hogy álmodjanak egy új városrészt. Ezt makettekkel, rajzokkal, írásokkal valósíthatnák meg, amiből szintén lehetne esetleg egy kiállítást létrehozni, hiszen az is lehet, hogy ebből valami meg is valósulhat a későbbiekben.