Menu

Mindenkire vigyázunk!

2020.04.07.

„Fel kell készülnünk rá, hogy a legnehezebb időszak még előttünk van” – Cserdiné Németh Angéla polgármester írása a kialakult rendkívüli helyzetről, az előttünk álló feladatokról.

Pár héttel ezelőtt, a 2020. évi költségvetésünk elfogadásakor azt ígértem: mostantól végre minden megváltozik a XV. kerületben. Nos, nem egészen így gondoltam akkor a változást. Egyik napról a másikra alapjaiban megváltozott az életünk: a koronavírus-járvány kitörésével egy olyan, eddig ismeretlen helyzettel kell közösen megküzdenünk, amely mindannyiunk egészségét veszélyezteti, és amely megnehezíti a mindennapjainkat.

Ebben a rendkívüli veszélyhelyzetben nem lehet elégszer megköszönni mindazok munkáját, akik folyamatosan azért dolgoznak, hogy elkerüljük a legrosszabbat. Őszinte köszönet jár minden orvosnak, ápolónak, nővérnek, szociális munkásnak, minden péknek, gyógyszerésznek, postásnak, buszsofőrnek, szemétszállítónak, minden bolti eladónak, árufeltöltőnek, csomagszállítónak, minden közalkalmazottnak, pedagógusnak és még oly sok mindenkinek, akikre számíthatunk ezekben a nehéz napokban. Rendkívül megható látni és hallani azt, amikor minden este tapsolunk nekik. Most talán nem túlzás azt mondani: ők a mi hétköznapi hőseink.

Minden krízishelyzetben világosan kiderül: kire számíthatunk barátként, támaszként a bajban. Fel kell készülnünk rá, hogy a legnehezebb időszak még előttünk van. Szükség lesz mindenki higgadtságára és fegyelmezettségére: közös összefogással, türelemmel és empátiával, egymást segítve kell túljutnunk ezen az időszakon. Ezért is fontos, hogy a XV. kerületi lakosok tudják, hogy számíthatunk egymásra: van kit felhívniuk, van kitől segítséget kérniük és kapniuk. Az önkormányzat és a hivatal munkatársaival, a cégeink és intézményeink dolgozóival mindennap azért dolgozunk, hogy megóvjuk a XV. kerületben élők egészségét, és a leginkább veszélyeztetett idősek és betegek életét.

A legtöbb új intézkedés és szabály komoly kellemetlenséget jelent a legtöbbünk számára. Nem akkor mehetünk vásárolni, amikor szoktunk és nem látogathatjuk meg gyermekeinkkel a nagyiékat sem. Nem találkozhatunk barátainkkal, ismerőseinkkel, nem élhetjük a megszokott közösségi életünket. A legtöbben reménykedünk, hogy csak pár hét, és vége lesz ennek a szörnyűségnek, de arra is fel kell készülnünk, hogy a járványveszély elmúltáig akár még hónapokig be kell tartanunk bizonyos óvintézkedéseket. Fontos értenünk és megértenünk, hogy szükség van a szabályok betartására, mert a hatékony gyógyszer vagy a megfelelő oltóanyag megtalálásáig csak így állítható meg ez a rendkívül veszélyes vírusfertőzés.

Szeretném, ha ezzel együtt is tudnák: mi itt vagyunk és itt is leszünk Önökkel. Mindenkire vigyázunk, mindenkinek igyekszünk segíteni. A kerületben élő időseknek segítünk a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, a postai csekk feladásában. Nem hagyjuk magukra őket, számíthatnak ránk, de nyomatékosan kérjük, maradjanak otthon! Higgyék el, ahogy mindenki, én is aggódom a szüleimért, a férjemért és a fiamért, minden barátomért és munkatársamért. Mindenkitől, aki úgy érzi, kiszolgáltatott helyzetbe került, azt kérem, ne szégyelljék, ha segítségre van szükségük, bátran és bizalommal keressenek bennünket!

Vigyázunk a kerületi vállalkozásokra is, és már dolgozunk azon, hogy a bajba került cégeknek is mielőbb segítő kezet tudjunk adni. Ahogyan vigyázunk az itt élőkre is, mert  sajnos, a következő hetekben sokan fogják elveszíteni a munkájukat. Így egyre több ember számára egyre nagyobb gond lesz a hétköznapok biztonságának a megteremtése. Rövidesen tovább erősítjük a szociális védőhálónkat, hogy senki ne kerüljön reménytelen és kilátástalan helyzetbe, ne kerüljön veszélybe a lakhatása.

Arra kérek mindenkit: senki ne becsülje alá a ránk leselkedő valós veszélyt, de ne is essen pánikba! Biztosan sok kényelmetlenséggel, nehézséggel és veszteséggel kell szembenéznünk az elkövetkező hónapokban. Most mindannyian egy hajóban utazunk, csak közös összefogással és szolidaritással tudunk felülkerekedni ezen a veszélyen.

Most nem számít, hogy kinek milyen a pártszimpátiája, korábban milyen vitáink voltak. Most csak egy a fontos: együtt, közösen kell megbírkóznunk ezzel a komoly kihívással. Biztos vagyok abban, hogy együtt, egymással összefogva sikerül legyőznünk ezt a járványt. Addig is számíthatnak ránk: mindenkire vigyázunk!

Cserdiné Németh Angéla

Az írás eredetileg az Életképek 2020. április 2-i számában jelent meg. A borítókép 2020. február 5-én, az önkormányzat és a kerület legnagyobb adózói közötti találkozón készült, fotó: Nagy Botond/XV. Média