Menu

Mindenféle technikák nagy egyetértésben
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.02.22.

Mi történik akkor, ha az ember megszokásból teszi a dolgát? Úgy jár, ahogy nem kellene.
Amióta a Zsókavár Galéria létezik- s ez most már határozottan öt éve így van-, a kiállítások megnyitójára legnagyobb részben este hat órakor kerül sor.

Olyan már előfordult, hogy egy picit később kezdődött, vagy egy félórával korábban, de a meghívó most február 20-án 17 órára szólt. Azóta láthatóak a Diósgyőri Vasas Képzőművészeti Egyesület tagjainak alkotásai.
S bár a hivatalos megnyitóról lecsúsztam, a tagsággal folytatott beszélgetés mindenért kárpótolt. Egy igazán jókedvű és igazán tettre kész művészgárdát ismerhettem meg.
Amint a jelenlévők elmondták, több mint hatvan éve alakult meg a diósgyőri Vas- és Fémmunkások Otthonában tevékenykedő ?Jószerencse? Dal- és Önképzőkör keretében működő képzőművész kör. No, természetesen a jelenlegi művészek még nem olyan idősek, ám annál inkább érdeklődőbbek- egymás munkái, s a világ dolgai iránt egyaránt.
Hogy hogyan lett mégis a körből egyesület? Ennek egyszerű a magyarázata- ahogy a művészek elmesélték-, mert így tudnak különböző pályázatokon indulni.
A körök vezetői Seres János és Papp László festőművészek, akiknek a kezei között számos képzőművész, rajzpedagógus és amatőr alkotó nevelkedett.
Maga az egyesület tagsága nem túl nagy, s nem élnek mindannyian Miskolcon, ám az összetartás megvan- hetente egyszer-kétszer találkoznak, s értékelik egymás munkáját, megbeszélik a felmerülő kérdéseket.
S bár számtalan helyen mutatták be képeiket, mindig van energiájuk újabb és újabb megmutatkozásra. A tagság nagy része a Borsodi Alkotók Stúdiójának munkájában is részt vesz illetve önálló kiállítással is bemutatkozik hónapról hónapra: így többek között Pazár Éva Budapesten és Kazincbarcikán, Tóthné Árvai Erzsébet Sóstófalván, Zombori József és Lőrincz Róbert Salgótarjánban.
-Az egyesület tíz évvel ezelőtt alakult, székhelyünk a Bartók Béla Művelődési Házban van. A csoport folyamatosan jelentős szerepet tölt be a miskolci és a megyei önművelődő, kultúraközvetítő szerveződések, csoportok között. Tagjaink között évtizedeken keresztül sikeresen szereplő, az országos és megyei megmérettetéseken díjakkal elismert alkotók mellett rajtanárok, hivatásos művészek és kezdő, a képzőművészet iránt érdeklődő fiatalok is megtalálhatóak. Munkáinkat évente egyszer közös kiállításon mutatjuk be- mesélték magukról az alkotók.
A Zsókavár Galériában látható alkotások pedig magukért beszélnek: festmények, festmények, festmények minden mennyiségben különböző technikákkal. Szépek, szebbek és még szebbek!
Kiállító művészek: Gál János, Jakab IStván, Juhász Márton, Kecskemétiné Törő Irén, Lőrincz Róbert, Mezőfi Tibor, Nánásiné Nagy Csilla, Némethiné Hulicskó Ágnes, Papp László, Pazár Éva, Pollner Erika, Rézművesné Nagy Ildikó, Sevcsik Jenő, Tóthné Árvai Erzsébet, Zombori József.
A kiállítás március 23-ig szerda-péntek 10-15 óráig, kedd 10-20, csütörtök 11-17 óráig tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló