Menu

Mi történt 1908-ban?
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.05.27.

Többek között ebben az évben ünnepeltük először az anyák napját, a londoni olimpia éve, Bródy Sándor a Tanítónő című regényét-, Bartók Béla az I. hegedűversenyét írta meg. 1908-ban az NB I-ben az MTK lett a bajnok. Elhunyt Rimszkij Korszakov orosz zeneszerző és megszületett Teller Ede atomfizikus, Herbert von Karajan osztrák karmester, Szepes Mária író-költő, Feleki Kamill színművész és Turay Ida színésznő, valamint ennek az évnek május 19-i napján látta meg a napvilágot Hegedűs Mihályné Anna néni.

Anna néni a XV. kerület lakója, akit Páskomliget utcai lakásában Hajdu László polgármester mellett Király Csaba alpolgármester, Kovácsné Márkus Éva, a polgármesteri hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályának vezetője, Marsovszky Györgyné egészségügyi tanácsnok, valamint a Micimackó Óvoda vezetője Baracskay Éva és két óvodása (Kemenesi Máté, Tímás Dorottya) mellett a szépkorú hajdani munkahelyén működő Chinoin Őszidő Nyugdíjas Alapítvány két képviselője Csongrádiné Békés Julianna, Nagyné Schéder Györgyi köszöntött.
Anna néni ma is jó egészségnek örvend. Ennek tanújelét is adta köszöntésekor: az elismerő oklevelet szemüveg nélkül olvasta el, majd a tűzijátékkal és a 100-as gyertyával díszített tortán a gyertyát egy szuszra fújta el. Ma lányával él az újpalotai lakásban, míg a korábbiakban is a kerület lakója volt: a Neptun utcában élt az azóta elhunyt férjével és gyermekével 1956-1990 között.
Amint Anna néni elmesélte, egészen fiatal gyerekként kezdett el dolgozni az újpesti Szikvízgyárban, majd közel 46 éven át, nyugdíjba vonulásáig a Chinoin volt a munkahelye.
Manapság már ritkábban mozdul ki lakásából. Ennek az az oka, hogy időnként fáj a lába. A korábbi években azonban még buszra szállt, és egészen az Őrs vezér térig is elutazott, ahol szívesen beszélgetett a világ dolgairól az azóta szintén elhunyt udvarlójával, Sándor bácsival.
Anna nénit születésnapján gyermeke mellett unokái és dédunokái is köszöntötték. Ott jártunkkor már harmadik torta várta az ünnepeltet, hogy jóízűen elfogyassza.

Kapcsolódó cikkek:

















Kapcsolódó linkek:

Képes beszámoló