Mestersége…divattervező

Amint a köszöntést követően Vámos Magda elmondta, már gyerekkorában tervezett a babáinak ruhákat. Amikor pedig már olvasni tudott, nagyon érdekelte minden, ami az öltözködéssel kapcsolatos, pl. gyűjtötte a divatról szóló füzeteket. Közben az állatkertben járva próbálta az állatok mozgását rajzolni, s ott valaki felhívta a figyelmét arra, hogy ezt a rajzolást nagyon ügyesen csinálja.
-Nádor Vera, a jól ismert divattervező volt a példaképem és soha nem gondoltam volna, hogy én leszek az utóda a divatirányításban, amikor az ő kis cikkeit gyűjtöttem. A szüleim pedig támogattak a tevékenységemben.
Sok-sok évtizeddel ezelőtt Magyarországon létrejött a divatkoordináció, vagyis a szakmák közti koordinálás, amit Nádor Vera talált ki és Vámos Magda segítette, majd közösen folytatták e tevékenységet. A koordinálás egy másfél éves divatciklussal köthető össze, hiszen, amint azt mindannyian jól tudjuk, a divat nem úgy születik, s az ember akkor öltözködik jól, ha önmagát, a testét annyira ismeri, hogy a jó ízlésnek megfelelően öltözteti fel. Vámos Magda ezekben a hónapokban a félévszázad magyar divattörténetéről szóló könyvén dolgozik. Egy olyan köteten, amilyen még nem volt, de a múltban kutakodva még megszülethet.
-Manapság nincsenek ruhagyárak, nincsenek textilgyárak, a legnagyobb nehézségekkel küzd a volt könnyűipar. Így a divatiparról is nagyon nehéz beszélni- mondta a divattervező. Kezdetben úgy terveztünk mindent, hogy ismertük az anyagokat és tudtuk, hogy ennek megfelelően mit tervezzünk. A háború után pl. voltak a nagy szalonok, ahol a tervezők is dolgoztak és ők, illetve a tulajdonosok elmentek Milánóba, Párizsba és magukkal hozták az úgy mond divatot, s rendeztek divatbemutatókat. A szalonokon kívül pedig működtek a varróüzemek, majd megalakultak a nagy üzemek, amelyek a varrónőket, szabászokat magukhoz hívták és alkalmazták, így alakult meg pl. a Fóti úton a Műszaki Vállalat, ahol a sablonokat gyártották. Megalakultak a ruhagyárak: Sopronban, Debrecenben, Szegeden, s volt kötöttárú-ruhagyár, fehérneműgyár stb. Ám az itt dolgozó alkalmazottak nem jártak Párizsba, csak spontán terveztek. Amikor azonban megalakultak azok a cégek, amelyek a magyar árúk külföldi elhelyezésével foglalkoztak (pl. Hungarotex), akkor többek között gépparkot valamint a bérmunka kollekciókat is behozták, s nagyon sok jó dolog készült akkoriban. Ám pl. tízezer méter alatt nem volt értelme rendelni méterárút a textilestől, mert ez alatt nem volt értelme legyártani. Tehát nagy szériát kellett készíteni minden anyagból. A tervezők a legtöbb gyárban magányosan dolgoztak. Ekkor a József körúti Divattervező Vállalathoz behozták az összes tervezőt ? a 28 főt, s lett divatipar. A Könnyűipari Minisztérium felvállalta az intézet finanszírozását, ami annyit jelentett, hogy minden tevékenységére meghatározta, hogy mennyi pénzt tud juttatni, s ez a cég lássa el információval a vállalatokat. Amikor Keserű Jánosnét megválasztották miniszterré, már mint nőt is érdekelte, hogy hogyan lehet öltözködni, így kiment Franciaországba, s felvette a kapcsolatot az ottani könnyűipari miniszterrel illetve már a kirakatban meglátta a divatirányzatokat. Ennek titkaira kíváncsi volt, s megtudta, hogy van egy szindikátus (országok képviselői), akik közösen alakítják ki a divatot. S innentől nagyon érdekes az aktuális divatszínek kialakítása is: az olaszok, a svájciak, a németek a festékgyártásban voltak kiemelkedőek, akik megkeresték a franciákat, akikkel közösen létrehozták az Intercolor Bizottságot (Nemzetközi Színbizottságot). Ők másfél évvel korábban a világ gazdaságának függvényében terveznek, vagyis a gazdasági élet alakítja a divat alakulását: így a bárányállomány függvényében a gyapjúgyártás, a selyemhernyó szaporodásának függvényében a selyemgyártás stb. Vagyis ennyi idővel korábban eldőlt, hogy miből mennyi van, a színek milyenek lesznek s így a divat is ennek megfelelően alakul. Jelenleg 56 tagja van az Intercolor Bizottságnak, melynek Magyarország is tagja.
-Képzeljék el, hogy hajdanában 16 gyapjúipari vállalat volt Magyarországon, mint pl. az újpesti, a hódmezővásárhelyi stb. Manapság ezek már nincsenek ? mondta nagy elánnal Vámos Magda. S a divatnak volt aranykora a hatvanas évektől kezdődően egészen a nyolcvanas évek végéig. Rengeteg exportot termelt az ország, s bár stopáras volt sok termék, ám nagy mennyiségben, a több ezer darabos gyártás mégis megérte, hiszen ez eltartott sok vállalatot. A nyugati államoknál pedig nagy volt az erkölcsi siker, meghívták a magyarokat bemutatóra, vásárra, volt Magyar-hét stb. Jelenleg azonban ott tartunk, hogy könnyűipar olyan nincs. Pl. Franciaországban az emberek több mint 70%-a abból él, hogy a divatiparban valamilyen szinten dolgozik és óriási pénzt szerez.
Véleményem szerint fel kéne építeni a könnyűipart, sok-sok munkaerőt lehetne felhasználni még. Ugyanis az igazi, öreg munkaerő lassan elhal- akiket érdekeltek ezek a tevékenységek. A fiataloknak nincs is módjuk jelenleg gyakorolni: ma már nincs pl. művirágkészítő, kesztyűkészítő. A Pécsi Kesztyűgyárat is széttrancsírozták. A gépeket széthurcolták, volt amit kidobtak a szemétbe. Egy-egy textiles pl. hazavitt egy-egy gépet azzal, hogyha valamit kell csinálni, akkor tudjon mintát készíteni.
– S milyen Párizsban az emberek öltözete? Akik reggel mennek dolgozni, közülük sokan egyszerűbb, puritánább módon öltözködnek. Természetesen pl. a bankszférában dolgozóknak kötelezően kosztümben, öltönyben kell elindulniuk a munkába. De hogy hogy csinálják, hogy az egyszerűbb lakos is elegáns? Nekem elmesélték pl., hogy amikor májusban megjelenik az új kollekció, akkor még nagyon drága, ám június végén elkezdődik a kiárusítás, így akkor feléért-harmadáért hozzájuthat ahhoz az elegáns ruhaneműhöz egy hölgy, amit még divatosan hordhat július-augusztusban. A francia nők megtanulták, hogy mindig alapruhákat vásárolnak, amihez csak egy blúzt stb. kiegészítőt vesznek. Ezért van az, hogy a francia nőnek mindig van egy kis fekete ruhája, amihez csak egy blézert vagy blúzt vagy kaftánt vásárolva máris elegáns lesz és más, mint a korábbiakban. Tehát nekik nincs sok ruhájuk, nem vásárolnak szeleburdi módon, csak mindig keveset, egy-egy darabot.