Menu

Megvan a XV. kerület 2021-es költségvetése

2021.02.26.

A veszélyhelyzeti szabályoknak megfelelően Cserdiné Németh Angéla testület hatáskörében eljárva elfogadta az idei büdzsét.

„A tegnapi napon aláírtam a kerület 2021. évi költségvetését. A veszélyhelyzetben ugyan a döntéseket egyedül hozom, de mint mindig, most is kikértem a képviselő-testület minden tagjának véleményét. Leginkább azért, mert ez a döntés alapjaiban határozza meg a kerületben élő 80 ezer ember mindennapjait” – jelentette be Cserdiné Németh Angéla pénteken Facebook-posztjában. Hozzátette, kivételesen azt is közzéteszi, hogy kik támogatták, és kik nem a költségvetés tervezetét.


A büdzsé tervezetéhez a 20 képviselő közül kizárólag a Fidesz-KDNP öt képviselője nem tett javaslatot, és nem is nyilvánított véleményt a rendelettervezettel kapcsolatban.

„A 2021-es sajnos, nem a közös történelmünk legszebb és legjobb költségvetése. A képviselőkkel közösen sok-sok fájó döntést kellett meghoznunk, és több mindenről le kellett mondanunk azért, hogy ebben a rendkívül nehéz időszakban se legyen lehetetlen az álmaink megvalósítása. Ezért a kormányzati elvonásokkal, megszorításokkal terhelt költségvetésünk egyensúlyi költségvetés, amely az egyensúly megőrzése mellett megőrzi a kerület lehetőségeinek jelentős részét” – jellemezte a polgármester a meghozott döntést.

A költségvetési rendeletről szóló előterjesztés itt található meg (itt pedig a mellékletei 1, 2, 3). A rendeletről szóló döntés – a többi 2021. február 25-én meghozott döntéssel együtt – itt olvasható.

(Cs.B.)