Menu

Megújult a Kontyfa utcai futókör

2021.08.12.

Új rekortán burkolat várja a sportolni vágyókat.

2017. második felében, mintegy 25,5 millió forintból egy teljesen új 530 méter hosszú rekortán burkolatú futókört alakíttatott ki az Önkormányzat a Kontyfa utcai általános iskola körül. A futókörnek egy körülbelül 100 méteres kiszélesített, 4 futópályát magában foglaló egyenes szakasza is van, ahol az iskolai testnevelésben előírt méréseket is elvégezhetik az órák keretében.

A Kontyfa utcai rekreációs parkban a modern játszótér és a kondipark mellett a pálya is nagy népszerűségnek örvend. Tartós kikapcsolódási lehetőséget biztosít mind az iskolások, mind pedig a parkba látogatók számára. Épp emiatt volt szükség a felújításra – mondta el Tóth Veronika alpolgármester.

Az átadás óta eltelt több, mint négy évben a pálya burkolata a nagy igénybevétel miatt teljesen elhasználódott, elkopott.

Az alpolgármester elmondta: – „az Önkormányzat a 2021. évi szűkös költségvetés ellenére is fontosnak tartotta a lakosság által szeretett, sokat használt pálya felújítását. A most újra felújítottt pályán közel 1000 m²-en, 3 cm vastagságú új rekortán burkolat került elhelyezésre. Egy 30 m²-es szakaszon pedig 5 cm vastagságot  helyeztek el, ahol az alapszerkezetig kikopott a felület.”

A futókör teljes felújítása 7 millió forintba került. A munkálatokat a Répszolg Kft. munkatársai végezték.

 

 

(D.I.)
Fotó Nagy Botond