Menu

Megnyílt a szurkolói terasz

2021.06.16.

Június 15-én, nem sokkal a magyar – portugál meccs előtt megnyílt a szurkolói terasz a Budai II László stadion parkolójában.

Pár hete Deschelák Károly önkormányzati képviselő kezdeményezte, hogy a XV. kerületben is alakítsanak ki az Eb idejére szabadtéri drukkoló zónát. Az ötletet az önkormányzat minden tagja támogatta.

– A másfél év bezártság mindenkit megviselt – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester, a szurkolói terasz fővédnöke –, ezért már egy ideje gondolkodtunk rajta, mi lenne az a kezdeményezés, amellyel kárpótolni lehetne az elmúlt időszakot. Kapóra jött az Európa-bajnokság, illetve az, hogy a magyar válogatott is résztvevője lett ennek a tornának. A programot meglehetősen későn kezdtük szervezni, de a Polgármesteri Kabinetnek, a  Népjóléti és Intézményfelügyeleti, illetve a Hatósági Főosztálynak, a GMK-nak, az Önkormányzati Rendészeknek és a REAC Sportiskolának köszönhetően sikerült megvalósítani.

A Budai II László stadion parkolójában június 15-23 között minden nap 14 és 21 óra között lesz nyitva a szurkolói terasz, ahol a szervezők a mérkőzése LED falas közvetítése mellett büfével, teqball-asztallal, büntető rúgásokkal, dekázó versennyel, e-sportlehetőséggel kedveskednek.

Az elsõ mérkõzésen (Magyarország-Portugália) mindjárt telt ház volt, a közönség a utolsó percig lelkesen buzdította a csapatot, és a 3-0-ás vereség után is megtapsolta a magyar focistákat.

Folytatás június 19-én, szombaton 15 órakor a világbajnok Franciaország ellen.

 

XV Media / Fotó: Nagy Botond

 

(D.I.)