Menu

Megértés, elfogadás, együttműködés

2012.08.08.

Modróczky György klinikai szakpszichológus kerületünkben él. Az elkövetkező időszakban számos olyan témában keressük meg, mely mindannyiunkat érinthet. Első alkalommal a daganatos betegek lelki segítségnyújtásának lehetőségeiről beszélgettünk.

– A lélek gyógyításának fő alapelve a betegközpontúság. A kivizsgáláskor a megértést igénylik a betegek, hiszen mire onkológushoz mennek, általában már jóval korábban felfedezték magukon a betegség első tüneteit. A kezdeti vizsgálatokat követően az orvos–beteg–családja „team” tagjai a leletek birtokában megbeszélik a diagnózist – magyarázta a klinikai szakpszichológus. A „rák”, a „rosszindulatú daganatos betegség” szavakat is nehezen ejtjük ki, mert tartunk a jelentésétől. Fontos, hogy a beteggel egyénre szabott őszinte, és folyamatos legyen a kommunikáció. A diagnózisra való reagálást alapvetően a beteg zárkózottsága, érzékenysége és a stresszekkel, konfliktusokkal való megküzdő képessége határozza meg. A halálfélelem még akkor is egy tipikus félelem, amikor a beteg teljes gyógyulása várható. Ilyenkor szembesül azzal, amire nem szoktunk gyakran gondolni: az életünk véges. A betegek gyakran félnek az emberi kapcsolataik megszakadásától. A legtöbb embernél a lelki egyensúly fenntartásában szerepe van az addig elért önállóságnak, a hasznosság érzésének. Sokan szenvednek attól a tudattól, hogy betegségük miatt mások gondoskodására szorulhatnak. Közismert, hogy a „rosszindulatú daganatos betegség” diagnózis gyakran a fájdalommal kapcsolódik össze az emberek tudatában, éppen ezért a szakembereknek megnyugtatásként el kell mondaniuk az ismereteiket. A tapasztalatok szerint az emberek könnyebben viselik a diagnosztizált fájdalmat, mint az ismeretlen eredetűt. Ezért lényeges hogy a gyógyítók empátiával, odafigyeléssel forduljanak a betegeik felé. Ebben a gondozói team (orvos, nővér, gyógytornász, pszichológus, pszichiáter) különböző módszerek alkalmazásával enyhítheti vagy akár meg is szüntetheti a betegek fájdalmát. A daganatos betegeknek alkalmazkodniuk kell egyebek között a betegségükhöz, a szakemberekhez, a szükséges műtétekhez, a kezelésekhez, a kórházi vagy kórházon kívüli kezelési körülményekhez. Kedvezőtlen esetben alkalmazkodniuk kell az állapotromláshoz, akár a végleges állapothoz, a halál bekövetkezésének lehetőségéhez vagy a még ebben a stádiumban is lehetséges „spontán gyógyuláshoz”. Ezekben a szituációkban a megértés, az elfogadás, az együttműködés rugalmas személyiséget kíván. Nem lehet ugyanis eléggé hangsúlyozni, hogy az élet folyamán a különböző krízishelyzetek (például, amikor megtudja valaki a betegséget) pozitív megoldásának kulcsa az, hogy a beteg személyisége elég érett legyen ahhoz, hogy feldolgozza a helyzetet.