Menu

Megérkezett a CT-gép a Rákos úti szakrendelőbe

2020.06.16.

Újabb előrelépés a kerületi egészségügyben.

Cserdiné Németh Angéla és a Mindenki a Tizenötödikért frakció ígéretének megfelelően megérkezett a CT-berendezés a Dr. Vass László Egészségügyi Intézménybe. Már az összeszerelésén dolgoznak a szakemberek, hogy mihamarabb „munkába állhasson”. Most még inkább fontossá vált, hogy rövidülhessenek a várólisták, hiszen a kormány által az elmúlt évek alatt mérhetetlenül leépített és a koronavírus-járvány által megtépázott egészségügyi ellátórendszerek nehezen érik utol magukat. Már egy éve a kerületieket szolgálhatná, és több ezer diagnózis felállításában nyújthatott volna segítséget, ha a fideszes képviselők valóban a kerületiek érdekeit tartották volna szem előtt.

Amint ismert, a XV. kerület egyik legfontosabb beszerzése lett volna 2019-ben a CT-berendezés megvásárlása. Erre azonban a költségvetés fideszes blokkolása miatt nem kerülhetett sor – egészen mostanáig. Ahogy korábban is elhangzott, az önkormányzat nem csak egy több mint 130 millió forintos  eszköz vásárlását „tudja le” ezzel a közbeszerzéssel. Annak a személyi és anyagi feltételei is biztosítva lesznek, hogy az itt élők akár hétvégén is igénybe vehessék – ingyenesen – ezt a szolgáltatást. A modern berendezésnek köszönhetően az intézményen belül végezhető vizsgálatok által rövidülhetnek a várólisták.  A diagnózisok felállításánál is fontos szerepet játszik, hiszen egyes betegségek korai felismerésével időben megkezdhetők a kezelések.

 

 

(D.I.)