Megemlékezés az 56-os emlékoszlopnál
(képes beszámoló a cikk végén)

A műsorban közreműködött Boros Eszter, Csányi István, Csongor Nóra, Dragos Dániel, Gáldi Fruzsina, Gerecs Krisztián, Guth Csongor, Kalmár Viktor, Kántor Petra, Magori Bettina, Markert Karina, Németh Boglárka, Orbán Gábor, Pribelszky Ádám, Rimár Ilona, Ruzsa László, Széles Eszter. A műsort Lőcsei Hajnalka és Markovics Éva szerkesztette és rendezte.
A rövid előadást követően Bácskai Endre, az 56-os Szövetség XV. kerületi alapszervezetének elnöke tartotta meg ünnepi beszédét.
– A magyar nemzet történelmét szinte minden században forradalmak jellemezték. 1711., 1848., 1956. olyan forradalmak voltak, melyeket az elnyomás, a kizsákmányolás ellen folytattunk. Mindig máshatalmak, mindig más érdekek befolyásolták a magyar történelmet. És mindig volt egy olyan réteg, akik ráültek a nép vállára, a kizsákmányolás csápja egyre szorosabb lett. Ezt az említett évszámok is tükrözik. A szorításból menekülni kellett. 1848/49-ben a forradalmat leverték, a rögös út továbbra is csak előttünk maradt. A forradalom izzó parázs maradt. Háborúk voltak, első és második világháborúk, melyek szintén az érdekek harcai voltak. Sok tízmillió ember halt meg néhány ember, vagy egy-két ország gazdagodásáért. Egyesek azt mondják, hogy a múltat el kell felejteni, csak tekintsünk mindig előre. A múlt az rossz emlékű, sivár és kilátástalan. De a múltat nem lehet elfelejteni, hiszen többen vagyunk, akik a huszadik században születtek, és éltek, és a történelem is emlékeztet a múltra, a mi történelmünkre. A II. világháborút a köztünk lévők közül többen átélték, soha ilyen pusztítás ne legyen a földön. A háború után talpra kellett állítani, helyre kellett hozni, újra fel kellett építeni hazánkat. Dolgoztunk, építettük a jövőnket, és az új nemzedék jövőjére gondoltunk. Fiatalok voltunk, éheztünk a szabadságra, éheztünk a széles világ megismerésére. Erről azonban szó sem lehetett. Kalitkába zárva irányított fejtágításra voltunk kárhoztatva. Az egyoldalú vakfegyelem, a kolhozrádiók, a színházak, az irodalom mind szigorú keretek között működtek, egy vezért kellett éltetni és körültapsolni. A határsáv, határzár egyenlő a kalodával.
1956. Bő tíz évvel a háború után azok a fiatalok és szüleik, akik a romokat eltakarították, felépítették a Népstadiont, ők most érezték, hogy itt az idő változtatni a sorsukon. A rendszer hatalmas urai egyre nagyobb kizsákmányolással és önkénnyel a szovjet katonai védelem árnyékában fojtogatták az ország népét. Megelégeltük, titokban szervezkedtünk, Petőfi kör, MEFESZ és más ifjúsági, értelmiségi és munkásfiatalok csoportjai szervezkedtünk, hogy valamilyen módon változtassunk sorsunkon, jövőnkön. Jó útmutatónak éreztük az 1956. június 28-i poznani felkelést, de sajnos azt a rendszer urai 24 óra alatt leverték halottakat hagyva maguk mögött. 1956. október 23. kedd. Ködös, nyirkos időben az egyetemisták és munkásfiatalok felvonulással és gondolataik pontba szedett megfogalmazásával utcára vonultunk olyan jelszavakkal, melyek szabadságot, kultúrát, nyitottabb világot, a szovjet csapatok kivonulását, a politikai foglyok szabadon engedését akarta. Forradalom, szabadságharc lett a tüntetésből. A Sztálin-szobor ledöntése, a rádió ostroma, a Parlament előtti gyilkos sortűz, rengeteg halott az utcákon, sebesültek, megalázottak, leigázottak ezrei. Ez a forradalom mérlege. Október 23. és az utána következő néhány nap ugyan nem rengette meg a világot, de csodálattal figyelték a történteket, együttérzéssel álltak mellettünk. A forradalmat és szabadságharcot a november 4-én behívott szovjet páncélosok leverték. Több százezer honfitársunk külföldre menekült. Eljött a számonkérés ideje. Hajtóvadászat, börtönök, kivégzések kisérték a forradalom harcosait, futószalagon gyártották az ítéleteket. Ez után kezdődött egy puha elnyomás, vidám barakkban élhettünk, létminimumon, biztonságban egy valamilyen színvonalon. Bár szigorúan korlátozott lehetőségekkel, de utazhattunk külföldre. Ez volt a mézesmadzag. 33 éves korszak következett. Éreztük, hogy a nagy szomszédnak, aki felügyelőnk és vámszedőnk, de ugyanakkor piacfelvevőnk is volt, a hatalma korhadni kezd. 1989-ben megtörtént a békés rendszerváltás, október 23-án kikiáltották a köztársaságot. Az emberek feloldódtak, beszélhettek 56-ról, beszélhettek mindenről, szólásszabadság van, de nincs, aki meghallgassa. 1956. jelszavaival, 1956. halottaival az új, valamiért elitnek nevezett, esetenként önjelölt politikai és gazdasági vezetők. A fiatalság és azok vezetői abban az időben nem tudtak mit kezdeni a lehetőségekkel. Ékesszólások, tudálékos szavak jellemezték az egy helyben toporgást. Sokáig bíráltam is a helyzet adta lehetőségek kihagyását. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy a fiatalság elbeszél egymás mellett. Ma, illetve az utóbbi időben ez a véleményem gyökeresen megváltozott. Szemben az úgynevezett politikai elittel a mi kerületünkben például az egyik iskola udvarán kopjafát állított. 1956 méteres emlékfutás szervezésében elsősorban a Czabán Általános Iskola, Varga László elnök-igazgató vezérszerepével már a tizedik évfordulót is megünnepelhettük. A közelmúltban csengett a telefonom, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatónője hívott fel, hogy növendékei pályázatot készítenének 1956-ról, és legyek a segítségükre. Az igazgatóasszonyt s a munkatársait a dolgozatot készítő fiatalokkal elvittem a vár alatti sziklakórházba, ami 1956-ban rabkórházként működött, és én is ott feküdtem. A fiatalok megdöbbentek, egy kis időre mindenki részese lehetett az akkori állapotoknak, átélhette a borzalmas időket, időutazáson vehettek részt. Az iskola igazgatóasszonya ezután felkért, hogy az október 18-i iskolai foglalkozáson kísérjem ki tanítványait a 301-es parcellához. Közel 150 fiatal és gyermek jelenlétében beszélhettem 56-ról. Meghatóan láttam, és azóta is nagy szeretettel gondolok vissza azokra a diákokra és nevelőikre. Ahogy meghallgatták előadásomat. Megható és meglepő volt számomra, hogy a Himnusz és a Szózat eléneklésénél minden gyermek száján láttam, hogy énekelnek. A kerületi oktatási rendszer jól működik. Talán mondhatnám, példamutatóan. A jövő nemzedéke nálunk jó kezekben van. A XV. kerületi 56-os Szövetség minden segítséget, támogatást a lehetőségekhez képest megkap, amit ezúton is megköszönök. Köszönöm a kerület vezetőinek, köszönöm a kerület lakosainak. Sajnos, a mi korosztályunk, akiknek a legtöbbje átélte a világháborút, átélte a forradalom és a szabadságharcot, egyre gyorsabban fogy. Kérem az ifjúsági vezetőket, elöljárókat, hogy hasonlóan az előbbi példákhoz igényeljék a mi, még élő ötvenhatosok segítségét a történelem megismerésében. Emlékezzünk 1956-ban hősi halált halt mártírjainkra, emlékezzünk a börtönökben sínylődőkre, a sebesültekre, az üldözöttekre. Azoknak a nevében 1989-ben rendszert változtattunk. Emlékezzünk a múltra, mert a múltunk nélkül sivár a jelenünk és kilátástalan a jövőnk. 52 éve történt, de mintha ma lett volna. Kívánom, hogy legyen köztünk egység, legyen megértés, tisztuljon le a forrongó világ, és békében, biztonságban élhessünk egymással és szabadon. Tanuljunk a múltból, mert 1956. a világ legnagyszerűbb pillanata volt- mondta Bácskai Endre, majd szavait követően koszorúzással folytatódott a megemlékezés.
A XV. kerületi Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal koszorúját Hajdu László és Dr. Nagy Antal-, míg a XV. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat koszorúját Kovács Bence és Rimár Ilona helyezték el. Az emlékoszlopnál koszorút helyezett el a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat, a Magyar Szocialista Párt XV. kerületi szervezete, a Societas – Új Mozgalom, a Szabad Demokraták Szövetsége XV. kerületi szervezete, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége XV. kerületi Szervezete (POFOSZ), az 1956-os Nemzetőrség, az 56-os Szövetség XV. kerületi Alapszervezete, az 56-os Szövetség XV. kerületi Alapszervezetének Ifjúsági Tagozata, a Palotai Önvédelmi Védegylet, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola képviselője. A Rákospalotai Történelmi Egyházak közös koszorúját a Római Katolikus, az Újvárosi Református és az Evangélikus és Baptista Egyházközség lelkészei és világi vezetői helyezték el.
A megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget.
Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)