Menu

Megbabonázta az apró labdát

2005.08.17.

Barassó Barbara ugyan csak 15 éves, ám a fiatal asztaliteniszező hölgy mindenhol, ahol ping-pong asztal közelébe kerül bűvöli a labdát. Göröcs Péter edző tanácsai mellett a Kontyfa SI versenyzője idén is oly sok, rangos sikert ért el mind egyéniben, mind párosban, amely arra jogosította, hogy az októberi Serdülő Világjátékokra (Dominika) mint Európa Válogatott, valamint a felnőtt és az olimpiai válogatottba is meghívást kapott.

A legutoljára szerzett két érme ugyan ezüst, ám mindkettőt Prágából, a 48. Ifjúsági és Serdülő Európa-bajnokságról hozta haza. Egyesben az elődöntőben az ukrán Peszotszkajat még legyőzte 4:3-ra, ám a döntőben az orosz Kolodjaznyajától 4:1 (6, -7, 6, 9, 8) arányban kikapott. Párosban a negyeddöntőben Szvitacs Alexával az oldalán a Balazová, Hudecová (szlovák) párost legyőzte 3:1 arányban, sőt az elődöntőn is hamar túljutottak (Barassó, Szvitacs-Durak, Ondrisková (horvát, cseh) 3:1). A döntőben azonban a német Solja, Stahr párostól 3:1 (-9, 8, 9, 7) arányban kikaptak. A Magyar Válogatott öt érmet szerzett az EB-n (2 ezüst, 3 bronz), Barbara két második helyezésével együtt.

-A jelenleg az európai ranglista 3. helyén álló tanítványom emellett kilencszeres Magyar Bajnok. Nyert ő már minden korosztályban: egyéniben, csapatban (a Kontyfa színeiben), párosban és vegyes párosban is Országos Bajnokságot. A sornak azonban régen nincs még vége, hiszen mind a MOATSZ kupát, mind a Budapest Bajnokságot, mind a TOP 12-t, valamint a 20-ak Bajnokságát is évek óta nyeri. Nyolcadik éve járja az országot, minden ranglistaversenyen részt vesz, s korosztályában de akár felversenyezve is ritkán talál legyőzőre- mesélte róla Göröcs Péter, Barbi edzője.

S most egy kicsit a részletekről: az április végi (április 29. – május 1.) mohácsi Országos Ifjúsági, Serdülő, Újonc Egyéni Magyar Bajnokságon a serdülő lány kategóriában a közel 100 induló között a döntőben Barassó Barbara 4:3-ra legyőzte a Statisztika versenyzőjét Szvitacs Alexát. Szintén ezen a versenyen a Serdülő vegyes párosban több mint 64 induló pár között Barassó Barbara Kosiba Dániellel (BVSC) aranyérmet nyert. A döntőben a Korponai Zoltán-Madarász Dóra (Kecskeméti SP) páros ellen győztek 3:0 arányban, míg az Ifjúsági egyesben (amely 3 évvel idősebb mezőny) majd 100 versenyző között a „Statisztikás” akadályokat sorba véve diadalmaskodott. A döntőben Barassó-Pergel(Statisztika) 4:0 (6, 4, 9, 6). Így a tavalyi teljesítményét, vagyis a 3 aranyérmet most is teljesítette Mohácson, idén is háromszoros Magyar Bajnok lett.

Visszafelé haladva az időben: idén több nemzetközi válogatott eseményen is részt vett a 15 éves hölgy, ahová az Asztalitenisz Szövetség vagy az Egyesülete kiutaztatta, s minden alkalommal dobogós helyen végzett.

A március eleji Budapest Bajnokságon serdülőként ismét Budapest bajnok lett egyéniben, míg párosban már az Ifjúságiak között állt fel a dobogó tetejére Varga Tímeával (Postás-MATÁV SE).

Éves szinten körülbelül 50 alkalommal áll asztalhoz különböző versenyeken. Ezen eredményeket részletezve több oldalra lenne szükség, de azt hiszem, hogy a kép magáért beszél…

-Az eredményeket minden alkalommal a Kontyfa SI (amely ma már az Ország második legnagyobb utánpótlás-nevelő bázisa, megelőzvén régi híres nagy egyesületeket, mint például: KSI, Postás, BSE stb.) versenyzőjeként érte el, s ugyanennek a Sportiskolának a tagja Piroska Brigitta és Hermann Tímea, akiket ki szeretnék emelni, ők az újonc lányok között érnek el szép sikereket- mesélte büszkén az edző. Ők 10 évesen már Egyesületük felnőtt NB II-es csapatát erősítik. Tími a „95”-ös versenyzők között a legeredményesebb Magyarországon. Barbara mellett reméljük, hogy róluk is sokat fogunk hallani az elkövetkező időben.

Hajrá lányok! Hajrá Barbi!