Menu

Megalakult az új képviselő-testület

2006.10.15.

Október 11-én tartotta a 2006. október elsején megválasztott önkormányzati képviselőkből álló testület alakuló ülését a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, majd Hajdu László polgármester vezetésével máris számos döntést hoztak.

Az alakuló ülés ünnepélyes részét a hagyományoknak megfelelően a testület korelnöke Csaba Elemér vezette. A képviselő immáron az ötödik ciklusát kezdhette meg az önkormányzat testületében. Csaba Elemér bevezető szavaiban köszöntötte a HVB elnökét, dr. Kanta Tamást, dr. Nagy Antal jegyzőt, az ülésen részt vevő előző ciklusokban dolgozó testületi tagokat, a kisebbségi önkormányzatok elnökeit, a civil szervezetek megbízott vezetőit, az önkormányzati intézmények vezetőit, illetve külön megköszönte a Helyi Választási Bizottság munkáját.

Csaba Elemér köszöntőjét követően dr. Kanta Tamás, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette az október elsejei önkormányzati választások eredményét. Elmondta, hogy a 2006. június 25-én megalakult választási bizottság 16 alkalommal ülésezett és 256 határozatot hozott, mely ellen 7 alkalommal érkezett fellebbezés. A Fővárosi Választási Bizottság azonban a Helyi Választási Bizottság valamennyi határozatát törvényesnek találta, és azokat helyben hagyta.

Ezután dr. Kanta Tamás ismertette a választási eredményeket, mely szerint a 28 tagú testületbe kétféle úton nyerhettek mandátumot a jelöltek: egyrészt az egyéni választókörzetek győzteseiként (17 fő), másrészt a kompenzációs listáról (11 fő).
Ennek megfelelően az egyéni választókörzetek képviselőjeként Árkosi Sándor (MSZP), Gyurkovics Miklós (FIDESZ – KDNP – VP), Dr. Balázs Zoltán (FIDESZ – KDNP – VP), Ambrus János (MSZP), Novák Ágnes (FIDESZ – KDNP – VP), Marsovszky Györgyné (MSZP), dr. Hetyei László (MSZP), Király Csaba (MSZP), Báder György (FIDESZ – KDNP – VP), Gyurcsánszky János (MSZP), Baracskai Éva (MSZP), Varga Imre (MSZP), dr. Pálinszki Antal (MSZP), Móricz Eszter (MSZP), László Tamás (FIDESZ – KDNP – VP), Német Angéla (MSZP), Tóth Imre (MSZP), a kompenzációs listáról Dr. Balogh András (VP), Báthory Erzsi (VP), Csaba Elemér (MSZMP), Goró Oszkár (FIDESZ), Kotescher Vendelné (FIDESZ), Máté Gyula (SZDSZ), Mihály Zoltán (MIÉP-FKGP), Mihályi Zoltán (MDF), Mirilo Milos (MSZP), Molnár István (MSZP), Vizér Klára (KDNP) jutott mandátumhoz.

Dr. Kanta Tamás elmondta, hogy október elsejét, a választásokat követően a XV. kerületben nyolc kisebbségi önkormányzat jöhet létre: a bolgár, a görög, a cigány, az örmény, a horvát, a német, a román, a szerb.

Dr. Kanta Tamás ezután elmondta, hogy az október elsejei választást követően negyedik ciklusban lehet a XV. kerület polgármestere Hajdu László.

Miután mind a képviselők, mind a polgármester letette az esküt, s mindannyian átvehették megbízólevelüket, Hajdu László mondott székfoglaló beszédet.
– Ismét van törvényes önkormányzati képviselő testülete a kerületnek – mondta. Először is a magam és a képviselőtársaim nevében is megköszönöm a Helyi Választási Bizottságnak, illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjainak azt a munkát, ami a 2006. október elsejei választás törvényességét és eredményességét eredményezte. Ezen kívül köszönet illeti azokat a polgárokat, akik éltek a törvényes jogukkal, elmentek szavazni, és ezzel aktívan hozzájárultak a kerület működőképességének biztosításához. Most esküt tettünk, de nemcsak az alkotmányra, hanem a kerület szolgálatára is. Valamennyi képviselőtársam nevében elmondhatom: a szavazók bizalma nemcsak munkát, hanem felelősséget is ró ránk. Természetesen ezzel magunk is tisztában vagyunk, hiszen a jelöltetésünkkel ezt valamennyien vállaltuk. Most a legfontosabb feladatunk a kerület működőképességének a megteremtése. Ebben segíthet bennünket a mögöttünk álló hivatal dr. Nagy Antal jegyző és dr. Herczeg Julianna aljegyző vezetésével. A felkészült szakemberekből álló apparátus a törvényességi hátteret is megteremti a számunkra. A képviselő-testületnek 2006-2010 között is az lesz majd a feladata, hogy működtetni tudja a kerületet, és a lehetőségeihez képest hajtson végre fejlesztéseket, és a kerület vagyonát is gyarapítsa. Folytatni és fejleszteni szeretnénk az előző évek gyakorlatát: azaz minden kérdésben párbeszédet kívánunk folytatni az érintettekkel, a lakossággal. Cél, hogy az elkövetkezendő négy évben ne csak döntéshozó, hanem ügyeket intéző képviselők legyünk. Köszöntöm a zsúfolt nézőtéren helyet foglaló családtagokat is, akiktől egyben elnézést is kérek, hiszen a képviselői munka nem egy nyolc órában ellátható feladat, hanem igénybe veszi a hétvégéinket és az ünnepnapjainkat is. A feladatok egy része pedig csak a magánélet terhére végezhető el. Zárásképpen abbéli reményemnek szeretnék hangot adni, hogy négy év múlva a ciklus zárásakor minden tekintetben jelentős előrelépésekről tudok majd beszámolni.

Az ünnepséget követően a képviselők máris munkához láttak, hogy több napirendi pontban döntést hozzanak.

Az ülés megkezdését megelőzően László Tamás kért szót, s javaslatának megfelelően egy perces néma felállással adóztak a szeptember 22-én elhunyt Szentirmainé Jordán Eszter emlékének, aki képviselőjelölt volt, s évek óta készült a munkára.

A testületi ülésen a napirendi pontoknak megfelelően döntöttek:
-a polgármester havi illetményéről, melyet 2006. október 1-től az önkormányzati illetményalap 14,5-szeresében azaz 598.125 Ft-ban határozták meg illetve az adómentesen megillető költségátalányt a havi illetmény 30%-ban, azaz 179.438 Ft-ban állapították meg. Emellett jóváhagyta a testület, hogy a polgármester a hivatali gépjárművet használhassa, melynek költségeit a Polgármesteri Hivatal viseli.
– képviselő-testület bizottságainak számáról és összetételéről döntöttek a képviselők. A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Integrációs Bizottság elnöke lett Vizér Klára, a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke Ambrus János lett. A Lakásgazdálkodási Bizottság élére Báthory Erzsi került, míg a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke Németh Angéla, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Móricz Eszter, a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke Mihályi Zoltán, a Tulajdonosi, Vagyonkezelési és Közbeszerzési Bizottság elnöke pedig Tóth Imre lett
-a képviselők és a bizottsági tagok tiszteletdíjáról. A képviselők havi tiszteletdíját a 2003. évi törvény rendelkezése szerint a megállapított illetményalap (41.250 Ft) 2,5-szeresében állapították meg. Ha a képviselő tagja egy vagy több bizottságnak, akkor a tiszteletdíja az alapdíjon felül az alapdíj 45%-ával növekszik. A bizottság elnökének, valamint a tanácsnoknak a tiszteletdíja az alapdíjon felül az alapdíj 90%-ával növekszik. Az állandó bizottságok külsős tagjai az alapdíj 45%-át kapják majd.
-az alpolgármesterek megválasztásáról. A jelöltek személyéről – három fő – titkos szavazás volt, melyen a jelöltek közül csak Gyurcsánszky János kapta meg a szükséges mennyiségű szavazatot, így őt a testület alpolgármesterré választotta.
-az alpolgármester illetményéről. A megválasztott alpolgármester 2006. október 11-től az illetményalap 13,5-szeresét, azaz 556.875 Ft-ot kap, a költségátalány összegét a testület a havi illetmény 20%-ban, azaz 111.375 Ft-ban határozta meg.
-az önkormányzat 2006. évi II. félévének hátralevő munkatervéről. Ennek megfelelően legközelebb október 22-én 12.30 -kor ünnepi testületi ülés lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére, majd október 30-án rendkívüli testületi ülésen bírálják el a képviselők a paneltámogatási pályázatokat. Ezt követően november 8-án, november 29-én és december 20-án lesz még az idei évben testületi ülés.

Kapcsolódó oldalak: