Menu

Magyar-német együttműködési pályázat

2004.01.30.

A kilencvenes évek elején a kerületi önkormányzat testvérvárosi megállapodást kötött Berlin Hellersdorf kerületével. A kapcsolatfelvétel kezdetétől a Csokonai Művelődési Központ is összeköttetésben áll a berlini városrész kulturális hivatalának vezetőivel és munkatársaival. Az eltelt időben a Csokonai szakemberei már háromszor látogattak el Berlinbe, ahol három-öt napos, a XV. kerület művészeit bemutató kulturális fesztivált szerveztek. A kerületek most egy közös uniós pályázaton vennének részt.

A Csokonai Művelődési Központ meghívására – a kerületi önkormányzat támogatása mellett – az elmúlt év végén Budapestre látogatott két kulturális szakember a berlini testvérkerületből.
A vendégek már jártak itt pár évvel ezelőtt, akkor a Das Weite Theater színházukkal és a városrészről szóló kiállítással mutatkoztak be – tájékoztatta lapunkat Tóth Lajos, a központ vezetője.
Véleménye szerint szorosabb szakmai kapcsolatokra lenne szükség, a pár napos látogatások helyett inkább hetekig, akár egy hónapig tartó vendégeskedést is el tudna képzelni.
Ennyi idő kell ahhoz, hogy átlássák, képet kaphassanak egymás intézményeinek működéséről. A mostani látogatáson a két vendéggel szinte reggeltől estig eszmecserét folytattak a művelődési központ kulturális marketingjéről, valamint arról, hogyan működnek a helyi közösségek, milyen módon finanszírozza az önkormányzat és az állam a kulturális létesítményeket és a rendezvényeket. A vendégek ellátogattak még a Marczibányi téri Szabadidőközpontba is, ott is betekintést nyerhettek a munkába.
A berliniek elmondták, véleményük szerint az itteni kulturális intézményekben sokkal korszerűbb a finanszírozás módja és eredményesebb munkamódszert alkalmaznak. Az is kiderült, hogy a német intézmények vezetői eddig még nem pályáztak EU-s pénzekre, az azokon való indulás ugyanis nehézkes és nagyon komoly gondot jelent az is, hogy az elnyert támogatást csak akkor kaphatja meg a pályázó, ha a kért összeg felével – önerőként – már rendelkezik.
A német kollégák pozitívan értékelték a kerületi önkormányzat kultúratámogatási rendszerét. A vendégeknek a polgármester meghívására ellátogathattak a Parlamentbe is, ahol betekinthettek az országgyűlés munkájába, találkozhattak képviselőkkel.
A két testvérkerület tervei között szerepel, hogy a hazai és a német szakemberek 2004 februárjáig előkészítik a partnerkapcsolat továbbépítését célzó uniós pályázat alapjait. A Csokonai Művelődési Központ vezetése ehhez számít a XV. kerületi önkormányzat és az ágazati szervezetek támogatásra, valamint osztrák partnerintézményre is. A berliniek saját elképzeléseik megfogalmazásán túl egy cseh intézményt is bevonnának a munkába. Megegyezés született arról is, hogy várhatóan 3-4 napos nemzetközi konferenciát szerveznek uniós és önkormányzati támogatással. A konferencia keretében workshopokat, szakmai beszélgetéseket is tartanának majd Csehország, Szlovákia, Ausztria, valamint a két város – Berlin és Budapest szakembereivel, kultúraközvetítő civil szervezeteivel.