Menu

„Ma még nem”

2021.08.30.

Díjnyertes rövidfilm bemutató a Csokonaiban.

A Csokonai Kulturális Központ által 2012 óta megrendezésre kerülő „RÖFI” rövidfilm bemutatón a „Ma még nem” című alkotás lesz látható most pénteken.

A Csokonai által évek óta nagy sikerrel lebonyolított forgatókönyv írói pályázatot  Gyimesi Domonkos a Kaposvári Egyetem hallgatója nyerte.

A XV. kerületi Önkormányzat támogatásával kiírt pályázaton az ő forgatókönyve bizonyult a legjobbnak, így az ő alkotása kerülhet vászonra a hétvégi bemutatón. A pályázat legutóbbi témája az időskori demencia volt.

A zsűri által díjazott, megvalósításra javasolt forgatókönyv alapján elkészült film teljes gyártási költségét – külön szerződésben szabályozott keretek között és módon – a XV. kerületi önkormányzat a Csokonai Kulturális Központ közreműködésével biztosította.

 

A közel húsz pályamunkát olyan neves szakemberek zsűrizték, mint;

  • Gaál Ildikó – rendező
  • Gáti Oszkár – Jászai Mari-díjas színész
  • Rónai Egon – újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető, riporter
  • Koltai Róbert – Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
  • dr. Menyhárt Miklós – orvos, az első magyar Alzheimer Café alapítója

A Rákospalotai Rövidfilm Szemlét Cserdiné Németh Angéla polgármester és Bezerédi Erika igazgató nyitják meg.
A vetítés után a film alkotóival is találkozhatnak.

  • Belépőjegy: 500 Ft.
    Az előre regisztráltaknak egyedi ajándék jár! 
    Regisztráció: csokonai@csokonaikk.hu email címen lehet.

 

 

Az ősz közeledtével is változatos rendezvényeket kínál a Csokonai Kulturális Központ. Számost műfajban, több helyszínen is színes és hangulatos programokkal várják az érdeklődőket.