Menu

Ma kiadás, holnap spórolás

2008.05.08.

Néhány nappal ezelőtt érdekes fórumra hívta a lakosságot a tavaly decemberben alakult Együtt Újpalotáért Kulturális és Szociális Érdekképviseleti Egyesület.

Amint Valló Péter, az egyesület ügyvezetője elmondta, sokakat érinthet Újpalotán, hogy hogyan lehet a távfűtésünket olcsóbbá tenni. Épp ezért nagyon sokan érdeklődtek a téma iránt- szinte zsúfolásig megtelt a Közéleti Ház nagyterme.
Sajnos, a négynapos ünnep előestéjén a városban nem volt könnyű közlekedni. Ennek is betudható, hogy az előadó- Balogh Róbert, a Főtáv Zrt. kommunikációs osztályvezetője időben elcsúszott, így sokan nem várták meg az előadást, ami pedig igazán izgalmas volt.
A vezető megérkezését követően rögtön a téma közepébe vágott, és minden mondatát számokkal, tényekkel támasztotta alá. Döbbenetes volt hallani például, hogy száz háztartásból 88-ban nem lehet szabályozni a hőmennyiséget, így szinte a kukába tesszük a pénzünket. Ám az Öko Plusz Program segítségével egyrészt a költségmegosztás-, illetve a felhasználandó energia egyedi szabályozása a fogyasztóknál megvalósulhat.
Balogh Róbert kerületi adatokat is hozott a fórumra: e szerint 38 épület közel 5500 lakásában élők jelezték a programban való részvételt (Budapesten április 30-ig 950 épület csatlakozott a programhoz).
Az ÖKO Plusz Programot azért indította el a FŐTÁV, mert számos közösség nem rendelkezik a szükséges szakmai és finanszírozási háttérrel ahhoz, hogy végrehajtsa a fűtéskorszerűsítést. Céljuk, hogy az ÖKOPlusz programban részt vevő közösségeknek komplex megoldást nyújtsanak. A programban egy külön szolgáltatási csomagot kínál a cég fogyasztóinak. Ez a csomag 10%-os mértékű alapdíjkedvezményt tartalmaz 2008. január 1-jéig visszamenőleg azoknak, akik szerződést kötnek a társasággal, és így csatlakoznak az ÖKOPlusz programhoz.
-A kormány 2007. december végén döntött arról, hogy a programot országossá terjeszti ki, és sikeres pályázat esetén 35 %-os vissza nem térítendő támogatást biztosít a közösségek (társasházak, lakásszövetkezetek) számára fűtéskorszerűsítés céljára- hangzott el a tájékoztatón.

Kapcsolódó információ:
Mi is az ÖKO Plusz program?

Az állami ÖKO pályázati felhívásra 2008. április 15-től 2008. október 31-ig jelentkezhetnek a társasházak, a lakásszövetkezetek, valamint a helyi önkormányzatok (önkormányzati tulajdonú lakás esetén). Az állam a támogatásra 2008-ban 1,5Mrd forint keretösszeget biztosít. A támogatás mértéke a bekerülési költség maximum 35 százaléka, de lakásonként nem haladhatja meg az 54.000 forintot.

A FŐTÁV Zrt. az ÖKO Plusz program keretében egy külön szolgáltatási csomagot kínál a fogyasztóknak. A cég a saját működési hatékonyságából származó megtakarításoknak köszönhetően 10%-os mértékű alapdíjkedvezményt biztosít 2008. január 1-jétől visszamenőleg azon felhasználói közösségeknek, akik szerződést kötnek az ÖKO Plusz programban való részvételre. További többletszolgáltatás, hogy írásos ajánlatkérés esetén a FŐTÁV a helyszíni felmérés alapján komplex ajánlatot készít a megvalósításra, amely magában foglalja a műszaki tartalmat, költségvetést, finanszírozási konstrukciót, valamint a szerződéstervezetet. Minden esetben a felhasználói közösség választhat az ajánlatban szereplő finanszírozási változatok közül. Az ÖKO Plusz keretében további szolgáltatásként összeállítja a támogatási pályázatot, biztosítja a finanszírozást, lebonyolítja és ellenőrzi a tervezést és kivitelezést, továbbá a kivitelezést követően megfelelő garanciákat biztosít.

A fűtéskorszerűsítés lakásonként bruttó 100-150eFt közötti becsült ráfordítást igényel. A finanszírozáson belül két választási lehetőséget ajánl fel a FŐTÁV. Az első változat szerint a korszerűsítést a FŐTÁV csoport finanszírozza: ebben az esetben a csoport vesz fel hitelt a bankoktól. A kivitelezést követően ezt a hitelt kamatokkal együtt a lakóközösség a felemelt közös költségből havi törlesztéssel fizeti vissza a finanszírozó részére.

A második konstrukció szerint a finanszírozó a bank, amely a lakóközösségek számára kamattámogatott hitelt nyújt, azaz a lakóközösség közvetlenül a bankkal szerződik a finanszírozásra. Ez utóbbi esetben a vállalat felkutatja a banki partnereket és megszervezi a finanszírozást. Mindkét esetben a havi törlesztés alapja a megtakarítás, amely alapdíjból (10%-os kedvezmény) és hődíjból is keletkezik.

A hatékony energiafelhasználáshoz jelenleg még nem adottak a feltételek, mivel a fogyasztók az elavult rendszereik miatt nem tudják szabályozni a fűtést. Pont ezért lobbizta ki a Főváros vezetése és a Főtáv tavaly ősszel az Öko-programot, amely 35 %-os vissza nem térítendő állami támogatást nyújt a fűtési rendszerek korszerűsítésére. Ehhez a Főtáv Zrt. további segítséget ad az ÖkoPlusz-programmal, amelyben a vállalat 10%-os alapíj csökkentést is ad 2008. január 1-jéig visszamenőleg. Biztosítja továbbá a finanszírozást, ingyenesen felméri a rendszert és megírja a pályázatot, valamint elvégzi a teljes körű tervezést és kivitelezést.

Kapcsolódó hanganyag:
A fórum hanganyaga

Kapcsolódó cikk
Balogh Róbert prezentációja