Menu

Lelkiderűgyakorlat

2012.02.22.

Sokan azt gondolhatnák, ilyen szó nincs is. Pedig létezik. Aki megalkotta, az nem más, mint Levente Péter. Ahol pedig minderről hallhattunk, az az evangélikus gyülekezet Juhos utcai kistemploma.

A magát önképző társaslénynek titulált művészember, valamint az ő „szerelme, gyermekeik édesanyja és alkotótársa” Döbrentey Ildikó egy olyan csodálatos négy órára varázsolta el a megjelenteket, hogy az idő múlását nem is érzékelte senki.
Ildikó arról beszélt, hogy bár a tavalyi év volt a Családok Éve, amikor is az ország számos pontján tettek eleget a meghívásoknak, s szóltak a szerelem méltóságáról, ám az idei évben, a Hit Évében is folytatják ezeket a szolgálatokat.
-Igaz, a megkötött házasságok több mint a fele válással végződik. Igaz, hogy a fiatalok nem szeretnek házasodni. Minden azt sugározza körülöttünk, hogy „értéksemleges” legyen. Pedig vannak értékek, amelyek közül a legfontosabb -a család- mondta Döbrentey Ildikó, aki mindehhez hozzátette, hogy a válás nemcsak az érintettetek, hanem a barátokat is megviseli, egy igazi trauma.
-Az ember kezdetben férfi és nő volt, aztán megelégelték az Isten és kettévágta. Azóta a férfi keresi a nőt és viszont. A szerelem viszont óriási ajándéka a világ számára. Én egy lovagot kerestem magamnak, a jó Isten pedig összehozott bennünket: egy evangélikus fiút és katolikus lányt, így lett ökumenikus a házasságunk- mondta, majd beszélt arról a fájdalomról, hogy első gyermeküket, Domikát születése pillanatában veszítették el, majd 8 éves nagy készülődés után született meg Dorka. A kislányuk pedig 4,5 éves volt, amikor a féléves Marci, a harmadik gyermekük meghalt. Ezeknek a traumáknak a feldolgozása pedig nem volt könnyű.
– Szembefordultam Istennel! Hogy fordulhatott ez elő? Ám tudtam, hogy minden szenvedésben ott egy ajándék. Ez az ajándék pedig egyszer felszínre kerül- hangzott el. Minden kicsi ember ugyanis születésekor hoz magával egy kis titokbatyut, amiben benne van minden. Ezt a csomagot kell kibontani, amiben nekünk segítenünk kell.
Levente Péter egy más megközelítésben boncolgatta tovább a témát.
-Háromféleképpen létezhetünk: korrekten személytelen-, demoralizálóan személyeskedő módon és személyes jelenléttel. Épp ebből kiindulva a házasságban hármas lépcsőfokok létezhetnek, amelyeknek más és más a kimenetele. A megsértődni, megbosszulni, elválni hármasában az elölről kezdés lehetősége-, míg a megbántódni, megbeszélni, megbocsátani hármasában az újrakezdés lehetősége van benne. Utóbbinak van múltja, és a hibát próbálja nem elkövetni újra. Az elölről kezdés pazarlás.
Levente Péter beszélt a vallásos és a hívó emberek-, az ökologicus, az ökonomicus és a homo ökumenikus lények közti különbségekről. Az első az ösztönlény (önszeretet lajtorjafoka), a második észlény (a feltételes szeretet foka), míg a harmadik a társas lény (a feltétel nélküli szeretet foka). A lépcsőfokok szerint: a megismerés, a ráismerés és a felismerés pontján tarthat egy-egy ember. A negyedik fok pedig az elismerés, a tisztelet. Feltétel nélkül szeresd apádat és anyádat, ugyanakkor az elismerő szeretetedet ki kell érdemeljék, ki kell vívják az emberek.
Levente Péter és Döbrentey Ildikó ezt a szeretetet mind a családi-, mind a közéletben kivívták maguknak. A házaspár 44 éve él szeretetben, boldogságban – sok-sok éve egy kicsiny faluban, Héregen, ahol otthonra leltek, lányuk, Dorka pedig már két unokával is megajándékozta őket.

Kapcsolódó weblap:

Kapcsolódó hanganyag:
Levente Péter előadása 1.
Döbrentey Ildikó előadása 1.
Döbrentey Ildikó előadása 2.
Levente Péter előadása 2.
Levente Péter előadása 3.