Menu

Látni és megérteni

2019.12.03.

Közel 230 fiatal jött el a XV. kerületi iskolákból a Pólus Moziba, hogy az Életrevalók című filmet nézzék meg együtt és utána tapasztalati szakértőkkel együtt beszéljék át a látottakat.

A program már visszatérő alkalom a kerületi középiskolások számára, az önkormányzat támogatásával, valamint  a Felelős Szülők Iskolája és az XV GYIÖK közreműködésével jött létre. Mostanra neve is lett a diákok között népszerű filmvetítéseknek: „Feelmezz velünk!” címmel várják az érdeklődőket.

A  2017-es Életrevalók című film jó alap volt: ez a mozi egy 2011-es francia film amerikai újraforgatása, és egy gazdag mozgássérült férfi és egy exbűnöző barátságát mutatja be.

A filmezést követően Nagy Zsolttal és Báder Richárddal beszélgettek a szervezők – de a széksorokban felszólaló diákok is feltették kérdéseiket.

Zsolt és Richárd azonban nemcsak a filmről beszélgetett, hanem elmesélték „a nagy utazásuk” történetét is: egy harmadik, szintén kerekesszékes társukkal, Karcsival együtt neki vágtak a nagyvilágnak, nyaralni mentek Horvátországba, minden külső segítség nélkül. Milyen tapasztalataik voltak? Honnan jött az ötlet, hogy három mozgásában korlátozott felnőtt nekivágjon a nagyvilágnak? Mi számukra a tolerancia, mi számukra a kihívás és motiváció? – ezek a kérdések mind előkerültek a Pólus Moziban.