Menu

Közlemény az alpolgármesterek és a bizottságok megválasztásáról

2014.12.17.

Örömömre szolgál, hogy a kezdeményezésemre lefolytatott tárgyalás sorozat eredményre vezetett és a mai napon Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testülete három alpolgármestert (Németh Angéla DK-RÁTE-Együtt-Liberálisok, dr. Pintér Gábor FIDESZ-KDNP és dr. Balázs Zoltán FIDESZ-KDNP), valamint hat bizottságot választott és megkezdhetjük az érdemi munkát.

Megnyugvással tölt el, hogy a testületet alkotó politikai szervezetek belátták: a kerület érdeke az első.

A megválasztott alpolgármesterek és bizottsági elnökök kinyilvánították, hogy az eltérő párthovatartozás nem lesz akadálya a munkának, mindannyian a kerületben élő állampolgárokat fogjuk szolgálni. Politikai vitáinkat kulturált keretek között, a megegyezés szándékával fogjuk lefolytatni.

Polgármesterként – ahogyan eddig is – Rákospalota, Pestújhely és Újpalota fejlődését és boldogulását szem előtt tartva fogom vezetni a kerületet.

Budapest, 2014. december 17.

Hajdu László
polgármester

Letölthető anyagok: