Menu

Közlemény

2020.11.11.

Fontos változások lépnek érvénybe a kerületi intézményeknél is az új járványügyi szabályozások miatt.

A koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény (a továbbiakban: Törvény) 1. §-a értelmében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére elrendelt veszélyhelyzettel összefüggően sajátos szabályokat állapított meg.

Fenti törvénnyel összefüggésben a Kormány megalkotta a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletét (a továbbiakban: Korm. rendelet). Ennek következtében az alábbi változások lépnek életbe.

  1. Csokonai Kulturális Központ

A Korm. rendelet 12. § (1) bekezdés j) pontja értelmében tilos a közművelődési intézményeknek a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A fentiek értelmében 2020. november 11-től (szerda) visszavonásig bezárásra kerülnek a Csokonai Kulturális Központ telephelyei.

A zárva tartás alatt a kulturális és közművelődési egyesületek, egyéb szervezetek és magánszemélyek az érintett létesítményeket nem használhatják, ezekben semmilyen programot vagy rendezvényt nem tarthatnak.

A Csokonai Kulturális Központ telephelyei a következők:

  • Csokonai Művelődési Ház (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.)
  • Kozák téri Közösségi Ház (1154 Budapest, Gábor Áron utca 58/c.)
  • Pestújhelyi Közösségi Ház (1158 Budapest, Szűcs István utca 45.)
  • Rákospalota, Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye (1158 Budapest, Pestújhelyi út 81.)
  • Újpalotai Szabadidő Központ (1157 Budapest, Zsókavár utca 15.)
  • Információs Iroda (1157 Budapest, Zsókavár utca 2.)
  • Zöld Klub (1157 Budapest, Hartyán köz 3.)
  • Csokonai Kulturális Központ Könyvtára (1153 Budapest, Bocskai utca 70-78.)
  • Ifjúsági Közösségi Tér (1156 Budapest, Száraznád utca 5.)
  • Nyitott Ajtók Együttműködési Iroda Újpalota (1156 Budapest, Páskomliget utca 6.)
  1. Pajtás Étterem

A Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése értelmében a vendéglátó üzletben való tartózkodás – az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében – az ehhez szükséges időtartamig megengedett. Ennek következtében a Pajtás étteremben (1157 Budapest, Zsókavár utca 24-26.) visszavonásig megszűnik a helyszíni fogyasztás, és a továbbiakban csak az étel elvitelére van lehetőség.

  1. Önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények

A koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos országos rendelkezések figyelembe vételével, a pandémia terjedésének csökkentése érdekében, visszavonásig elrendelem az önkormányzati tulajdonú sportolásra alkalmas létesítmények használatának szüneteltetését.

A szüneteltetés ideje alatt a sportszervezetek, egyéb szervezetek és magánszemélyek a létesítményeket nem használhatják, ezekben edzéseket, mérkőzéseket, egyéb rendezvényeket nem tarthatnak.

Az érintett sportlétesítmények a következők:

  • Budai II László Stadion (1152 Budapest, Széchenyi tér 8-10.)
  • Szántóföld utcai Sporttelep (1151 Budapest, Szántóföld út 3.)
  • Vasgolyó utcai Sporttelep (1158 Budapest, Vasgolyó utca 51.)
  • Tanuszoda (1155 Budapest, Széchenyi út 89.)
  • Sződliget Ház (1151 Budapest, Sződliget utca 24-30.)
  • Intézményi műfüves pályák
  • Czabán Általános Iskola (1152 Budapest, Széchenyi tér 15.)
  • Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium (1156 Budapest, Kontyfa u. 5.)
  • Szent Korona Általános Iskola (1155 Budapest, Szent Korona útja 5.)
  • Budapest XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola (1151 Budapest, Fő út 70.)
  • Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola (1157 Budapest, Kavicsos köz 4.)
  • Hartyán Általános Iskola (1157 Budapest, Hartyán köz 2-4.)
  • Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola (1151 Budapest, Kossuth utca 51.)
  • Pestújhelyi Közösségi Ház (1158 Budapest, Szűcs István utca 45.)
  • AST Testkultúra Szalon (1157 Budapest, Árendás köz 4-6. szám alatt található épületrész)
  • Edőcs István Ökölvívó Sportegyesület (1151 Budapest, Kert köz 1.)

A Sződliget Házban semmilyen sport, kulturális vagy oktatási tevékenység nem folytatható.

Az érintettektől kérem a fentiek tudomásulvételét és betartását!

 

Budapest, 2020. november 11.

Cserdiné Németh Angéla
polgármester