Menu

Közlekedési ismeretekből jeles

2009.04.21.

Ahogy a korábbi két évben, így idén is a Klapka utcai Óvodában gyűltek össze azok a kerületi ovisok, akik játékos formában adtak számot közlekedési ismereteikből. A ovisok elméleti és gyakorlati versenyére április 20-án került sor.

S hogy miért éppen ezen a helyen volt a verseny?
Miután ennek az intézménynek van egy fedett belső udvara, így a verseny rossz idő esetén is lebonyolítható, valamint ez az óvoda a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány jóvoltából már rendelkezik egy mini KRESZ-pálya tartozékaival, így minden lehetőség adott egy színvonalas program lebonyolításához.
A kerületi versenyt két éve a Czabán Általános Iskola és Óvoda Bocskai utcai Napközi-otthonos Óvodája, míg tavaly a Czabán Általános Iskola és Óvoda Klapka Óvodája nyerte meg, ám a fővárosi fordulóból már nem tudtak továbbjutni. Idén épp ezért az a cél, hogy sikerüljön azt a fordulót is teljesíteni. Ám ne szaladjunk annyira előre az időben! Hiszen hétfőn még a versenyen induló négy óvoda gyermekeinek kellett szép eredményeket produkálniuk. A vetélkedőn az Aulich Lajos utcai, a Vácrátót utcai, a Mozdonyvezető utcai és a Kavicsos utcai óvoda csapatai versengtek egymással, ugyanis a házigazda Klapka utcai Óvoda most nem indult a versenyen, mivel a KRESZ-pályából adódó előnyüket nem szerették volna kihasználni.
A KRESZ-ismeretekből és kerékpáros ügyességi versenyből álló vetélkedőt végül a Kavicsos nyerte meg akik az április 25-i (rendőrnapi) budapesti döntőn képviselik majd a kerületet, illetve ha ezt a fordulót is sikerrel teljesítik, akkor a május 29-i (gyermeknapi) országos fináléban is szurkolhatunk nekik.

Végeredmény:
I. Kavicsos Napköziotthonos óvoda
II. Aulich Óvoda
III. Mozdonyvezető utcai Óvoda
IV. Vácrátót téri Napköziotthonos óvoda