Menu

Köszöntések a munka megkezdése előtt
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.05.16.

Május 14-én rendkívüli ülést tartott a kerület képviselő-testülete. Ám mielőtt munkájukat megkezdték volna, köszöntésekre került sor születésnapok és kitüntetések alkalmából.

Toldy Mária énekes-zenepedagógus nemrégiben töltötte be 70. életévét, illetve vehette át a Köztársasági Elnök által adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Ebből az alkalomból köszöntötte a testület a művésznőt.
Amint méltatásában olvasható, Toldy Mária 1957-ben magántanulóként végezte el a Zeneakadémiát. 1960-ban hivatásos előadóművészi képesítést szerzett. Ugyanebben az évben a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójába nyert felvételt, és ezzel elkezdődött énekesi pályafutása. 1966-ban a Táncdalfesztiválon első díjat nyert, majd 1967-ben Előadóművészeti különdíjat is kapott. Számos rádió, tv és hanglemezfelvételt készített itthon és külföldön egyaránt. Első gyermeke születése után énekesi pályáját ének tanításra cserélte fel, és 1971-től a Postás Szakszervezet Zeneiskolájában tanított táncdaléneklést, majd a Londonban szerzett tapasztalatokat alapján elkötelezte magát a musical oktatás mellett. 1985-től a Rock Színház művészeinek korrepetitora. 1989-ben a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskola Musical Stúdiójának vezetője lett. Toldy Mária olyan stílust teremtett a Stúdióban, melyet ma már a szakma példaértékűen ajánl az énektanárok számára. Rendkívüli szakmai tudással és pedagógiai érzékkel tanítja évtizedek óta a fiatal tehetségeket. Neve összeforrt a magyarországi musical oktatással. Az iskola Stúdiójának vezetőjeként fontos feladatának tartja a különböző ének műfajok népszerűsítését. A Stúdió növendékei járják az ország művelődési házait, és elviszik az élőzenét a kisebb falvakba, városokba is olyanokhoz, akik nehezen jutnának el színházakba, koncerttermekbe.
Lakóhelyén – Rákospalotán – is aktívan részt vállal a zenei élet szervezésében, segítésében. Növendékei számos koncerttel lepik meg a kerület lakosait. Toldy Mária életútját áthatja az aktív közösségi munka, a tanítás mellett a kulturális értékek bemutatása, megőrzése, az ifjú tehetségek felkarolása.

Ugyancsak 70. születésnapja alkalmából köszöntötte a képviselő-testület Vitai Ildikó előadóművészt, a Kerület Díszpolgárát, akinek életútja szintén színes.
-Vitai Ildikó születésétől kezdve a XV. kerületben él. Tanulmányait is kerületünkben végezte. Kiskorától kezdve érdekelte a muzsika. Zenei tanulmányait magánúton végezte. Előbb zongorázott, majd gitározni tanult. A gitározás énekléssel párosulva egyre vonzóbb volt számára. 1972-től előadóművészként járja az országot, a magyar költészetből általa megzenésített verseket énekelte és énekeli a mai napig is. Megjelent nagylemezei: „Pengető”; „Regélő”; „Mesebeli madár”; „Kóc-kóc, csupa kóc”; „Ibolyatakaró”. Magánkiadásban megjelent kazettája: „Unokám és én”. Számos televíziós, több költészetnapi műsorban is rendszeresen szerepelt. Számtalan kerületi és országos rendezvény felkért előadója. Művészi munkájának célja: dalok útján közelebb hozni az emberekhez a magyar költészet gyöngyszemeit, ezáltal is nevelni és javítani a felnövekvő nemzedék ízlését- hallhattuk köszöntésekor.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetség Elnöksége TÖOSZ Tűzzománc Emlékplakettet adományozott Varga Imre képviselőnek, akinek szintén ezen a napon gratulált a képviselő-testület.
-Varga Imre a XV. ker. Önkormányzat önkormányzati képviselője, tanácsnoka.
14 éve folyamatosan egyéni választókerületének önkormányzati képviselője. 1994-1998. között a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke. 1998-2002. között a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja, a Közbeszerzési Bizottság elnöke, valamint önkormányzati tanácsnok. 2002-2006. között ismételten a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke. 2006-tól jelenleg is a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság alelnöke és az önkormányzat tanácsnoka. 1994-től jelenleg is a Fővárosi Közgyűlés kerületi küldötte. A Küldött kollégiumban elnökségi tag, illetve alelnök. Gazdasági, közgazdasági szakemberként a pénzügyi, gazdálkodási, költségvetési ügyekben, döntésekben segíti az önkormányzat munkáját. Elemzéseivel, gazdasági számításaival nagyban hozzájárul az önkormányzat költségvetésének elkészítéséhez, amely a racionális gazdálkodás elősegítését valósítja meg. A fővárosi és országos színtű pályázatokhoz, illetve az infrastrukturális fejlesztésekhez, az önkormányzati források biztosításához, feltárásához kiváló szakmai munkájával nagy mértékében hozzájárul. A XV. kerület és a budapesti kerületek érdekét képviseli a Fővárosi Önkormányzatban. Az évenkénti forrásmegosztás egyik fő feladata, s egyben a törvényelőkészítés munkájában is nagy szerepet vállalt. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének munkájában, pénzügyi, gazdasági ügyekben a polgármester tanácsadója- olvasható a képviselő méltatásában.
Mindhármuknak gratulálunk!

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló