Menu

Környezetünk védelméről

2004.01.04.

Tizennégy határon túli és tizenhat hazai iskola részvételével rendezte meg a Magyar Környezetvédelmi Egyesület (MKvE) a környezet- és természetvédelmi ifjúsági közösségek nemzetközi tapasztalatcseréjét november 26 és 30. között Csillebércen.

Az immár hagyománnyá vált nemzetközi tapasztalatcserét Hajdu László polgármester, az MKvE alelnöke nyitotta meg. A kerületi vezető köszöntőjében elmondta: életünket meghatározza környezetünk védelme, hiszen mindannyiunktól függ, hogy milyen környezetben élünk. Ezért rendkívül fontos az erre való iskolai nevelés és a tapasztalatcsere – hívta fel a figyelmet. Az egyesület évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik már, hiszen hagyománnyá vált, hogy minden évben hazai és határon túli iskolások tartanak beszámolót környezetük állapotáról, a környezetvédelemmel összefüggő munkájukról. A tapasztalatcsere folytatódik majd nyáron is, amikor az iskolások több napos táboron vehetnek részt.
Dr. Pálinszki Antal alpolgármester beszédében úgy vélte, sokat beszélünk ugyan a környezetvédelem fontosságáról, de sajnos nagyon keveset teszünk a természet megóvásáért. Kiemelte, fontosnak tartja a határon túli iskolások jelenlétét a tapasztalatcseréken, hiszen nemzetközi összefogással a gyerekek hatékonyabban tehetnek a környezet megóvásáért, és ötleteket kaphatnak egymástól.
– A környezeti kultúra megteremtéséhez elengedhetetlen a szelektív hulladékgyűjtés hálózatának kiépítése – hangsúlyozta beszédében dr. Harmati Béla evangélikus püspök, az MKvE alapító tagja, tiszteletbeli elnöke. A környezetvédelem mindannyiunk feladata, a világ, a természet védelme mindannyiunk ügye. Meg kell védenünk magunkat a környezeti ártalmaktól A konferencián részt vevő iskolák képviselői beszámolót tartottak. A szlovákiai Karácsony Ferenc Iskola tanulói fényképek segítségével ismertették lakóhelyük természetvédelmi értékeit. A Topolyáról jött iskolások az iskolai tangazdáság működését mutatták be, majd ismertették, milyen környezetvédelmi tevékenységet végeznek.
A csepeli iskolások megismertették a hallgatóságot az oktatási intézményükben folyó környezetvédelmi munkával, valamint Csepel-sziget természeti kincseivel. A segesvári és a Rudolf-telepi csoportok beszámolójukban a környezetük bemutatására helyezték a hangsúlyt, a Bácskai iskolásoktól azt is megtudhatták a résztvevők, hogy a természetjárás, kirándulás keretében, hogyan ismerkednek lakókörnyezetükkel.
A XV. kerületből a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ Diáksport Egyesület Túra és Környezetvédelmi Szakosztálya vett részt a konferencián. Beszámolójukban elmondták, hogy programjaik között szerepel a szemétgyűjtés, a természeti értékek látogatása. A természetjárások alkalmával lakóhelyükön figyelik meg a védett állatokat, növényeket és tapasztalataikról feljegyzéseket készítenek.